a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a FSZEK belőlünk gazdagodjon meg

2017. április 30. - vmono

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tanulhatna vidéki kollégáitól a kölcsönzési értesítések beállítását illetően, de úgy tűnik, egyelőre nem szeretné megkönnyíteni a felhasználók számára a dolgot. Egy kis utánajárással azonban elkerülhető, hogy a feledékenyebb kölcsönzőknek még fizetniük is kelljen. 

Tovább

Legyőzte Dopeman-t a Fidesz jelöltje az időközi választáson

Sántha Péterné, fideszes jelölt nyerte meg az április 23-án tartott időközi önkormányzati képviselő választást. A józsefvárosi fideszes alpolgármester 46%-kal győzött, a szocialisták által támogatott Dopeman 27%-kal második lett. A harmadik helyet az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok…

Tovább

Józsefváros ismét megújul

A Fővárosi Közgyűlés két hete úgy döntött, hogy újabb 5,5 milliárd forinttal támogat 32 budapesti köztér-megújítási programot. A pályázat célja olyan közterületek és középületek létrehozása, amelyek erősítik a közösségi életet. Minden kerületre jut támogatás, így a nyolcadik kerületben is ismét…

Tovább

Utazz Japánba 500 forintért – Sakura ünnep a Füvészkertben

Kétségtelenül az április egyik legnagyszerűbb programja kilátogatni a Füvészkertbe a cseresznyefavirágzás két hete alatt, ilyenkor egy kicsit tényleg Japánban érezhetjük magunkat. Különösen, ha letelepszünk az Ázsiai kertben található kis tó partjára, ahol egyedüli társaink az oda-odaröppenő rigók.

Tovább

Hova vigyük a gyereket játszani?

„Futtasd már ki a gyereket, addig beszaladok a Sparba”- hangzott a kérés egy gondterhelt anya szájából a Rákóczi téren, majd hatalmas, jól megpakolt bevásárlótáskákkal elindult a Vásárcsarnok felé, hogy az utolsó kuponjait is be tudja váltani a Glamour napok nagy forgatagában. Eközben az apa, akinek…

Tovább

Újabb ízes olasz sziget Józsefvárosban – Al Dente

Egy jó adag penne alla pesto, egy pohár hűvös limonata, napsütés és virágillatú szellő, ami némi homokot hord felénk. Ez akár az olasz tengerpart is lehetne, pedig csak a nyolcadik kerületben vagyunk. Oké, a homok (na jó, por) nem szándékos, hanem a szomszédos épület felújításából származik, de ez…

Tovább

Az 1848-as forradalom emlékhelye - a Múzeumkert története

Józsefvárosi helytörténeti kalandozásaink második állomása a kerület határán található Nemzeti Múzeum kertje, ami az 1848-as forradalom óta nemzeti emlékhellyé és szimbolikus térré vált.

Tovább

Integráció és közösségépítés a Mátyás téren

Egy kellemes napsütéses délutánon, a kevésbé barátságosnak tűnő 99-es buszra felszállva a Mátyás tér felé vettük az irányt, hogy a már régóta kiszemelt Kesztyűgyár Közösségi Házat is megnézzük magunknak. A közösségi házról akkor hallottam először, amikor a…

Tovább

Két egyház tart igényt két józsefvárosi iskolára

Két különböző egyház szállt harcba két józsefvárosi iskola fenntartási jogáért. A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolának a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa szeretne a fenntartója lenni, a Deák Diák Általános Iskoláért pedig a görögkatolikus…

Tovább
süti beállítások módosítása