Józsefvárosi helytörténeti kalandozásaink második állomása a kerület határán található Nemzeti Múzeum kertje, ami az 1848-as forradalom óta nemzeti emlékhellyé és szimbolikus térré vált.

[címlapkép: A Magyar Nemzeti Múzeum épülete valamikor 1880-1890 között. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára]

Bár a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének 1802-t tekintjük, amikor gróf Széchényi Ferenc nagycenki gyűjteményét a nemzetnek ajándékozta, a ma ismert klasszicista stílusú múzeumpalota egy évtizednyi építkezés után 1846-ben nyerte el végső formáját. A Múzeum körúton található épületet Pollack Mihály tervezte, az ötholdnyi telket alatta pedig az állam vásárolta fel még 1813-ban a Batthyány-családtól.

A Múzeumkert történetének megismerésében nagy segítséget nyújt Debreczeni-Droppán Béla történész - aki az intézmény főmuzeológusa is egyben - neten is elérhető tanulmánya, amiben leírja, hogy körülbelül 1855-ig nem is parkosították a múzeum kertjét, pedig arra már Pollack Mihálynak is rengeteg ötlete volt. Az ő elképzelése szerint az épületet három oldalról vaskerítés vette volna körbe, a ma róla elnevezett tér oldalán pedig árkádos lapidárium (kőtár; kövek és azokból készült szobrok bemutatása) állt volna kőemlékek számára. Magát a kertet pedig angolparkszerűen képzelte el, magas törzsű fákkal és alacsonyabb cserjékkel. Az épület felhúzása és a gyűjtemények beköltöztetése azonban annyi pénzt vitt el, hogy végül csak arra futotta, hogy a múzeum előtt készüljön el a kerítés és a járda. A maradék három oldalon az építkezésből megmaradt fából összetákolt deszkapalánk éktelenkedett még hosszú ideig. Az 1848-as forradalmi események végül egy időre elsodorták ezeket a terveket, és csak a szabadságharc leverése után kerülhetett napirendre a Múzeumkert ügye.

A Múzeumkert egy fontos emlékezőhely is egyben. Nemzeti emlékhellyé az 1848. március 15-én tartott forradalmi nagygyűlés tette. Itt osztották ki a több ezer példányban kinyomtatott Nemzeti dalt és a 12 pontot, Petőfi pedig bár mondott beszédet, de ma már jól tudjuk, a költeményét a legendával ellentétben itt nem szavalta el. Debreczeni-Droppán tanulmányában idéz Petőfi naplójából, hogy ő maga hogyan látta ezt a forradalmi eseményt: „A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság.” Ennek emlékére pedig Orbán Viktor évek óta a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél mond március 15-i ünnepi beszédet.

circa 1879. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

A múzeum előtti tér még megannyi történés helyszíne volt, így például kivégzések is történtek a múzeum falainál: két szabadságharcost lőttek itt agyon, de nemzetőrök is itt tartották hadgyakorlataikat, akik aztán 1848. március 16-tól a bejárati kaput is őrizték.

Az 1850-es évektől a Múzeumkert létesítése igazi nemzeti üggyé vált Debreczeni szerint. Az akkori múzeumigazgató, Kubinyi Ágoston elrendelte a múzeumi sétány megvalósítását, ehhez azonban sok pénz kellett. Az ötlete alapján végül 1852-től a múzeum javára hangversenyeket tartottak, így vált az 1850-es évek legfőbb koncerthelyszínévé a Nemzeti Múzeum. Az első hangversenyt március 24-én Erkel Ferenc vezényelte, közben gyűjtőívek köröztek, hogy minél több adomány folyjon be. Ebből végül megépülhetett a mai is álló kertészház, és elkészült az angolparkos kert terve is. A Múzeumkert ügyét a sajtó is végig élénk figyelemmel követte, amikor pedig elmaradt a parkosítás, azt erős kritikával illette. A tanulmány idéz a Hölgyfutár 1854-es számából: „Bizon rég várunk már azután a muzeumi sétány után; de hiába! a türelem – sétányt bizon még sem terem.” A kertavató ünnepségre végül 1855. november 24-én került sor, amikor is elültették az első fákat, a jelenlévők pedig az erre az alkalomra készített öntözőkannával meglocsolták azokat. Az első fákat a Margitszigetről hozták, végül a kert telepítése 1857-ben fejeződött be.

forrás: fortepan.hu / Bartók István (1958)

A Nemzeti Múzeum sétánya az 1850-es évek végére a pesti lakosság közkedvelt sétányává vált Debreczeni szerint, 1861-ig azonban leülni nem igazán tudtak, ekkor helyezték el ugyanis az első padokat a kertben, később pedig a Buchwald-székeket, amiket ma is szép számmal láthatunk a Duna-korzón. A Múzeumkertben tehát nagy élet folyt. Babakocsit toló édesanyák és dajkák, játszadozó gyerekek és tanuló egyetemisták lepték el a parkot, de szerelmi találkák otthonául is szolgált. Debreczeni erre egy 1864-es cikkből idéz a Fővárosi Lapokból: „Ádámok és Évák, Dávidok és Eszterkék paradicsoma”. De itt játszódik A Pál utcai fiúk híres jelenete is, amikor a golyókkal játszanak.

1865-re végül elkészült a ma is látható vasrácsos kerítés Ybl Miklós tervei szerint, majd egy italokat árusító bódé is nyílt a kertben, a Széchényi Könyvtár pedig egy könyves pavilont állított fel, ahonnan a látogatók könyveket kölcsönözhettek. A Múzeumkert végleges alakját 1880-ban nyerte el, ekkor a Múzeum körút kiszélesítése miatt egy részét levágták az úttest számára, a vaskerítést így beljebb helyezték.

Kossuth Lajos felravatalozása. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

A Nemzeti Múzeum kertje több fontos eseménynek adott otthont az idők során. 1898-tól egyik állandó helyszínévé vált a március 15-i ünnepeknek, de 1915-ben világháborús gyűjtéseket is szerveztek itt. Nagy temetéseknek és gyászszertartásoknak is helyet adott a múzeum kertje, az első ilyen jelentős temetés Teleki László temetése volt 1861. május 10-én, százezres tömeg kísérte őt utolsó útjára a Múzeumkertből. Kossuth Lajos 1894-es temetése azonban még ezt is felülmúlta: a múzeum lépcsőjét a koszorúk teljesen beborították, a kertbe pedig csak belépőjeggyel lehetett bejutni, ahogy Jókai Mór temetésére is. De itt tartották még Görgey Artúr (1916), Ady Endre (1919) és Bem József (1929) gyászszertartásait is.

A temetések mellett a szoboravató ünnepségek is fontos társadalmi eseményeknek számítottak. A kert első szobra 1860. május 29-én került oda és Berzsenyi Dánielt mintázta, majd 1861-ben Kazinczy Ferencről helyeztek el szobrot. Ezeket a szobrokat azonban nem avathatták fel nyilvánosan, mert azt az abszolutista kormányzat nem engedélyezte, sőt veszélyesnek ítélte az olyan nemzeti jellegű ünnepléseket, melyek során nagy tömeg gyűlhetett össze. A Múzeumkert legmeghatározóbb szobra kétségkívül a múzeummal szemben található Arany János-szobor, amit Stróbl Alajos készített. Arany mellett még két alakot ábrázol: Toldit és Piroskát, akit a múzeumalapító Széchényi dédunokájáról mintázott.

1893 után valamikor. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Mára a Múzeumkert közparkká vált, fontos az embereknek, hiszen egyfajta oázisként funkcionál a belváros közepén. 2017 nyarán pedig megkezdődik a kert felújítása, az elképzelés pedig az angolparkos koncepció visszaállítása.
Nem mellesleg nemrég mi is kipróbáltuk, milyen egy órát eltölteni a tűző napon az oly népszerű múzeumlépcsőn.