a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?


Cirkuszt a népnek - a Népszínház története

2017. május 10. - presijudit

Józsefvárosi helytörténeti kalandozásaink ötödik állomása a ma már csak fényképeken létező Népszínház épülete, amiben később a Nemzeti Színház működött, és ami végül a kettes metró építése miatt az 1960-as években járulékos veszteségként végezte.

Tovább

„Azért nem látsz fiatalokat, mert a fiatal inkább elmegy a kocsmába inni, meg kábítószerezni”- a baloldali ’56-os megemlékezésen jártam

  Megemlékezés kevés, kampánybeszéd annál több volt az ellenzékiek közös, Blaha Lujza téren tartott október 23-ai eseményén. Az eseményt a baloldali pártok a 2018-as választások kampányára használták fel, biztosították a közönséget az összefogásról, de semmi konkrétumot nem közöltek arról, hogy a…

Tovább

„Fel a győzelemre, szebb jövőt!”

Nagyon céltudatos, nagyon népámító, ám kevésbé ünnepi volt a Jobbik október 23-ai megemlékezése a Corvin közben, ahol Vona Gábor, a néppárt elnöke mellett a pártalelnök Toroczkai László, valamint 1956-os szabadságharcosok is felszólaltak.

Tovább

„Golyó sem fog benneteket”- kultúrtörténeti séta 1956-ba

Pontosan egy héttel október 23-a előtt, gondoltam, idén kicsit másképp fogok visszaemlékezni, és elmegyek a Mágnásfertály Séták keretében rendezett 8. kerületi kultúrtörténeti sétára. Nem tudtam mire számítsak, hiszen sosem vettem még részt ilyen megemlékezésen. A regisztráció után jó tanácsként…

Tovább

Az ’56-os forradalom rejtett arca a Nemzeti Múzeumban

Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete címmel kiállítás látható a Nemzeti Múzeumban az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából. A forradalom híres és névtelen szereplőinek eddig nem látott, eltitkolt  műalkotásait, visszaemlékezéseit bemutató kiállítás november 13-ig tart nyitva,…

Tovább

56-os mini-mementó: Pesti Srácok Emlékpark

Már nagyon közel van október 23, az 1956-os forradalom hatvanéves évfordulója, és ez kifejezetten érezhető a belső pesti kerületekben. Józsefváros vezetősége például amellett, hogy 1956 lyukas zászlót rendelt a kerület házainak feldíszítésére, támogatta a Horváth Mihály téren megvalósult Pesti…

Tovább
süti beállítások módosítása