Pontosan egy héttel október 23-a előtt, gondoltam, idén kicsit másképp fogok visszaemlékezni, és elmegyek a Mágnásfertály Séták keretében rendezett 8. kerületi kultúrtörténeti sétára. Nem tudtam mire számítsak, hiszen sosem vettem még részt ilyen megemlékezésen. A regisztráció után jó tanácsként annyit kaptam, hogy a legkényelmesebb cipőmet húzzam és legyen nálam BKK jegy vagy bérlet, hiszen a 3 órás túra alatt számos Józsefvároshoz kötődő 56-os helyszínen meg fogunk fordulni.
Elsőként érkeztem a Pollack Mihály térre, ahol kellemes, napos ősz délutáni időben vártam a gyülekező tömegre. Ez azonban elmaradt. Mindössze 19 fő gyűlt össze, ami a nemek arányát és az átlagkorosztályt leszámítva egy kisebb osztálykirándulásra emlékeztetett. Egy újságírón, egy fotóson és egy lelkes hölgy párján kívül nem voltak férfiak. Mint később megtudtam a túravezető hölgytől, minden általuk szervezett sétára ez a jellemző: nyugdíjas éveiket töltő, nosztalgiára éhező nők szokták uralni a csoportokat. Ezért hát az sem csoda, hogy a résztvevők fele visszatérő vendég volt. Meglepetésként ért, hogy a program ingyenes mivolta ellenére kitűzőt, illetve egy igényesen átgondolt és kivitelezett füzetet kapott minden jelenlévő. Rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan érheti ez meg a szervezőknek, ugyanis a sétákért vagy semmit, vagy egy csekély összeget szoktak csak elkérni. Kiderült, hogy Józsefváros Önkormányzata és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület támogatásával rendezik a különböző tematikájú városi túrákat. A mostani 56-os forradalom 60. évfordulójának tisztelgő sétán kívül, ugyanis „A Palotanegyed asszonyai”, „Szép szerelmek krónikája”, vagy éppen a „Palotanegyedi történelemóra” című séták közül választhatnak az arra kíváncsiak. Nem a véletlen műve, hogy mindegyik tematika a nők szemszögéből mutatja be a történéseket, hiszen a szervezők célja az, hogy felhívják a figyelmet azokra a nőkre, akik a történelemkönyvek lapjairól hiányoznak, holott ugyanolyan aktív alakítóik voltak koruk eseményeinek, mint férfitársaik.
Egy negyed órás történelmi bevezetés után elindultunk utunkra, aminek első állomása a Magyar Rádió épülete volt. Természetesen megemlítésre került minden olyan oda kapcsolódó esemény, amit évről évre hallhatunk minden ünnepségen, azonban ezeken kívül elmeséltek számos olyan történetet, ami a hétköznapi emberek számára, számunkra, akik nem vagyunk forradalmárok, sokkal átélhetőbbé teszik a történteket. Nem tudom, hányan tudják például, hogy a Rádió épületével szemben található Tichyné és lányai tisztító már 1930 óta üzemel, és a forradalom idején a szovjet katonák ide tértek be civil ruhákat követelni.
Következő állomásunk a II. János Pál pára tér volt, ahová olykor-olykor rohamos tempót diktálva vezetett a csoportvezető. Séta közben párszor hátratekintve észrevettem, hogy néhány hölgy két utcasarokkal lemaradva zárta csak a sort. Még szerencse, hogy az egyes állomások között többször is megálltunk apróságokat megfigyelni, ilyenkor felzárkózhattak a lassabb ütemet kedvelők is. Ilyen volt például a Szentkirályi utcában található egyik épület, melyen ma is jól láthatóak a lövések nyomai. A legelső szeptemberi sétán még több ilyen épületet szemügyre vehettek a résztvevők, azonban most, egy hónappal később azokat sajnos már elkezdték renoválni. Megérkezve az egykori Köztársaság térre, az egykori pártházhoz, ami ma már inkább szellemtanyának tűnik, eleredt az eső, így időutazásunkat az Erkel Színház árkádjai alatt kellett folytatnunk. Minden helyszínen megálltunk egy időre és tátott szájjal hallgattuk a túravezető gondos kutatómunkájának köszönhető képekkel illusztrált történeteket.
Célállomásunk a Corvin-köz volt, de addig megálltunk még a Rákóczi-téren, a Kisfaludy utcában, és a Víg utcában is. Egyik helyen azért, mert ott egykor forradalmi csoportok működtek. Másik helyen azért, hogy megnézzük a falakra helyezett emléktáblákat. Valahol azért, hogy megismerjük a forradalom idején halálra ítélt 6 nő, vagy az 56-os melbourne-i nyári olimpiáról arannyal hazatért 5 nő történetét, vagy valahol csak azért, hogy kifújjuk kicsit magunkat. Többek között megismerkedtünk Kéthly Anna, Szeles Erika, Angyal Józsefné Friedl Valéria, Mányi Erzsébet, Márton Erzsébet „Vadmacska”, Tóth Ilonka vagy éppen Wittner Mária nevével és történetével. Külön élmény volt, amikor az egyik jelenlévő hölgy hozzátette saját történetét: „Én ismertem Wittner Máriát. Pontosabban egy generációval később ugyan, de a Pallas-Akadémia Kiadó egyik újságjánál dolgoztunk mindketten. Én egy szerkesztőségben voltam az ő unokaöccsével, és az ő szavain keresztül ismerhettem meg a forradalom idején történteket, mert ugye nekünk azt nem tanították.”
Azt, hogy ez egy kultúrtörténeti séta volt, az is erősítette, hogy több ponton is könyveket és filmeket ajánlottak a történetek mellé. Amikor ezek hangzottak el, szinte minden résztvevő lelkesen írta fel szerzők és címek nevét a túra elején kapott füzet arra szolgáló oldalára, de olyan is akadt, aki az egész történetmesélést végig jegyzetelte. Ugyan a 3 órás séta végére kicsit megcsappant a létszám, én bátran ki merem állítani, hogy az érdeklődés alábbhagyása csak az esőnek és a szélnek volt köszönhető. Meg kell, hogy dicsérjem magam, amiért idén a megemlékezésnek ezt a formáját választottam. Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki kicsit unja már a hivatalos koszorúzást és Nagy Imre rádiós megszólalásának idézeteit, és nem bánja, hogy a napi edzést is letudja egy izgalmas történelmi visszatekintés során, ugyanis 7,5 kilométert barangoltunk a rendhagyó 8. kerületi séta alatt.
