a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?


A fővárosiaktól sem áll távol a kertészet

2017. május 13. - vmono

  A belváros közepén a plázából siető emberek csodálkozva, vagy épp kicsit szánakozóan néznek a négy fiatalra, akik hatalmas megtöltött vizes kannákkal sétálnak ki a Grundból, hogy vizet vigyenek a közeli közösségi kertbe, amíg nem működik a vizes csap. Ezek a kannás…

Tovább

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a FSZEK belőlünk gazdagodjon meg

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tanulhatna vidéki kollégáitól a kölcsönzési értesítések beállítását illetően, de úgy tűnik, egyelőre nem szeretné megkönnyíteni a felhasználók számára a dolgot. Egy kis utánajárással azonban elkerülhető, hogy a feledékenyebb kölcsönzőknek még fizetniük is kelljen. 

Tovább

Hova vigyük a gyereket játszani?

„Futtasd már ki a gyereket, addig beszaladok a Sparba”- hangzott a kérés egy gondterhelt anya szájából a Rákóczi téren, majd hatalmas, jól megpakolt bevásárlótáskákkal elindult a Vásárcsarnok felé, hogy az utolsó kuponjait is be tudja váltani a Glamour napok nagy forgatagában. Eközben az apa, akinek…

Tovább

Integráció és közösségépítés a Mátyás téren

Egy kellemes napsütéses délutánon, a kevésbé barátságosnak tűnő 99-es buszra felszállva a Mátyás tér felé vettük az irányt, hogy a már régóta kiszemelt Kesztyűgyár Közösségi Házat is megnézzük magunknak. A közösségi házról akkor hallottam először, amikor a…

Tovább

Fiatalok, kreatívak, tehetségesek és társadalmilag felelősek - Flatlab

Már lassan 6 éve, hogy fiatal tervezők és alkotóművészek közösen hozták létre saját alkotóműhelyüket a Kálvin téren, én pedig lassan 4 éve sétáltam el mellette heti rendszerességgel úgy, hogy észre sem vettem, micsoda oázis rejtőzik a kínai étterem, a Copyguru, nameg a Hipster Hostel…

Tovább

Mint a nagymama kamrája - termelői bioüzlet a nyolckerben

Európa többi nagyvárosához hasonlóan már Budapesten is százszámra találhatunk bioéttermeket, termelői piacból viszont egy fokkal szerényebb a kínálat. Különösen igaz ez Józsefvárosra, ahol ilyen-olyan piac ugyan még akad is, ezeknek azonban nincs sok közük az igazi, klasszikus…

Tovább

Józsefváros régen és ma I.: Barangolás a Palotanegyedben

A mindennapok során nemigen gondolkodunk el azon, milyen lehetett a nyolcadik kerület az elmúlt évtizedekben. Hogy mi változott, és mi nem, hogy szebb lett-e a kerület, vagy épp ellenkezőleg. Most a Fortepan-ról szelektált fényképek társaságában nyakamba vettem a kerületet, hogy megnézzem, mi a…

Tovább

Spirituális utazás a lélek rejtelmeibe, avagy tartogat még meglepetéseket Józsefváros

Ki gondolná, hogy Józsefváros zajos, rohanó, körúti részén is megtalálhatja az ember a módot arra, hogy kicsit elmélyedjen a saját gondolataiban, vagy épp közelebb kerüljön lelkének és lényének megértéséhez? Valószínűleg nem sokan. Az igazán szemfülesek azonban mégis találhatnak egy-két rejtélyes,…

Tovább

Roma sztereotípiák ledöntése a Mátyás téren

A nyolcadik kerület szívében, ahol javarészt roma családok élnek, már 2010 óta zajlik az érzékenyítés a művészet nyelvén keresztül -több kevesebb sikerrel-. A Gallery8 néven ismert Roma Kortárs Művészeti Teret az Európai Roma Kulturális Alapítvány (ERCF) hozta létre. Az alapítvány egy non-profit…

Tovább
süti beállítások módosítása