a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Busók riogatták a józsefvárosi asszonyokat

2017. február 21. - mardora

bus.png

A farsang jegyében idén a fővárost is megpróbálták meghódítani a mohácsi busók. A helyi akció február 20-án délelőtt a 8. kerület egyes utcáin és terein zajlott.

A budapesti busójárás megpróbálta megidézni az hagyományos mohácsi esemény hangulatát, inkább kevesebb sikerrel. Az álarcos, maskarába bújt emberek kíséretükkel az egyes megállóknál egy rövid táncbemutatót tartottak, közben megölelgették, vagy megijesztették az utcán elhaladó nőket - legalább is megpróbálták-, majd továbbindultak. A felvonulás egy tucat busóból; az őket kísérő, sokác népviseletbe öltözött, fátyolt viselő nőkből; egy kisebb zenekarból; fotósokból és egy óvodáscsoportból állt. A józsefvárosi busók a Teleki László térről indultak, majd a jelmezesek a Horváth Mihály teret és a Mikszáth teret érintve egészen a Múzeum utcáig vonultak.

A derűs napsütés ellenére nem hatotta át a rendezvényt az eredeti mohácsi, vidám hangulat és farsangi szellem, az eseményre néhány nyugdíjason és a helyszínt biztosító rendőrökön kívül nem sokan voltak kíváncsiak. A járókelők és a kerületi lakosok közül sokan nem is tudtak a mohácsiak érkezéséről, vagy épp hidegen hagyta őket. Néhányan azért megálltak egy-két fotó erejéig, de legtöbben inkább távolról figyelték őket, vagy mosolyogva, csodálkozva haladtak el mellettük.

Aki a kis józsefvárosi ízelítő után az eseménydúsabb, eredeti programra kíváncsi, az részt vehet rajta Mohácson február 23. és 28. között, ahol felvonulással, máglyagyújtással, koporsóégetéssel, és tánccal búcsúztatják a telet a farsangolók.




 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr9812280583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása