a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Egy nyugalmas sziget a Palotanegyedben – Lumen Kávézó

2017. március 26. - mardora

20170323_163646.jpg

Mi is lehetne jobb annál, mint a régóta várt tavaszi napsütésnek örvendezve a szabadban tölteni a délutánt és csevegni egy jót egy rég nem látott ismerőssel?  A nyüzsgő helyiekhez és turistákhoz hasonlóan bolyongok, hogy kiülős helyet találjak a kerületben, így bukkanok rá a hangulatos Lumen Kávézóra.

A ragyogó időt kihasználva egy barátnőmmel megbeszélem, hogy találkozzunk a Harminckettesek terén, és sétálgassunk egy kicsit a kerületben.  Elindulunk a Krúdy Gyula utca irányába, így találunk rá a Mikszáth Kálmán téren lévő Lumen Kávézóra. Nagy a tömeg, alig van szabad asztal – úgy tűnik, a jó idő nem csak minket csalogatott ki a szabadba, sokan jöttek sörözni vagy kávézni ismerőseikkel. Végül egy külföldi lány mellé ülünk le, akinek az asztalánál még pont van két hely, és rendelünk egy kávét meg egy sonkás szendvicset. A helyben pörkölt kávéban nem csalódunk, az ára is átlagosnak mondható, 500 Ft-ot fizetünk a capuccino-ért, 400-at a hosszú kávéért. A szendvics már picit drágábbnak számít, ha mondjuk egy iskolai büfében kapható gépsonkás szendvics árával akarjuk összehasonlítani, mivel 850 Ft-ba kerül, de nyilván azért, mert minőségi alapanyagokból készül. Nagyon ízlésesen tálalva, friss paradicsommal, rukkolával és zöldsalátával kínálják a füstölt sonkás finomságot. 

A szendvicseken kívül egyébként sokféle ételből választhatunk a különböző napszakokban: vannak reggeli menük, napi ajánlatok, levesek, kolbászok, mártogatósok (pl. humusz) és sütik is. Az italkínálat is szép hosszú, minőségi borok és kézműves sörök is szerepelnek a listán. Úgy döntünk, teszteljük a Vörösbegy névre hallgató kézműves sört, amit a Kecskeméti Sörmesterek főzde készít. Nem vagyok sörszakértő és nem is a sör a kedvenc italom, de kellemes élmény a napsütésben kortyolgatni ezt a vöröses színű, keserédes italt. A kézműves sörök korsónyi árai egyébként 900-1200 Ft között mozognak. 

Szerintem nagyon hangulatos a térre kirakott székeken ücsörögni, aki még nem járt arra, annak csak ajánlani tudom. Ez egy teljesen nyugodt és csendes környék a körút közelében, de a zajoktól távol, ezért érdemes egy kicsit megpihenni itt. A Lumen amúgy amellett, hogy szuper ételeket és italokat kínál, galériaként is funkcionál és különféle zenei koncerteket is szerveznek.

Facebook-oldalukat csekkolva vettem észre, hogy április 18-án bezárják a Mikszáth tér 3. szám alatti nagyobb helyiséget, a nagylument, és átköltöznek egy nagyobb helyre (a cím még nem ismert), így a koncertek egy ideig szünetelni fognak.  Az új helyen a tervek szerint szintén élőzenei programokat szerveznek, és szélesebb étel-ital választékot kínálnak majd. Jó hír viszont, hogy május elején a Mikszáth tér 2. szám alatt lévő kislumen és a téren lévő terasz újra kinyit, tehát aki szeretne, továbbra is benézhet hozzájuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr1812367711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása