a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Füttykoncert Orbánnak március idusán

2017. március 17. - roska

A körülöttem álló sípolók nyálcseppei pöttyözik fényképezőgépem kijelzőjét, és mintha mindenki suttogna. Pedig nem, csak én hallok még mindig tompán. Juhász Péter és az Együtt bizony lelkiismeretesen kifütyülte a március 15-e alkalmából a Nemzeti Múzeumnál ünnepi beszédet tartó Orbán Viktort.

Pedig amikor az ünnepség kezdete előtt jó félórával megérkezem az Astoriára, még a hetedik kerület sarkán, az Ördögkatlannál gyülekeznek a Juhász Péter és az Együtt vezette tüntetők, míg az Orbán beszédére kíváncsi ünneplőket libasorban, táskaellenőrzés után engedik be a Múzeum körúton felállított kordon mögé a biztonságiak. Fokozott a rendőri jelenlét is, amerre nézek, egyenruhások csoportjait látom. A kokárda-, perec- és lufiárusok mellett elhaladva én is alávetem magam a táskavizsgálatnak, hogy aztán körbenézzek a Nemzeti Múzeum környékén. Itt ekkor már elég szép tömeg ácsorog az ünnepségre várakozva, csinálok is pár fotót, majd elindulok vissza, kifelé, megkeresni a füttykoncertre készülőket.

 

„Ne hagyd magad, Péter!”

Alig hagyom el a Bródy kereszteződését, mikor hatalmas felbolydulásra leszek figyelmes és fotósok hadát pillantom meg. Gondolkodás nélkül odarohanok, és a nagy tömeg és lökdösődés ellenére meglátom Juhász Pétert, aki elválaszthatatlan, szelfibotra rögzített mobiljával kamerázva válaszolgat a kérdésekre. Sőt, a vele hangyányit ellenségesen viselkedő orbánistákkal is leáll vitázni. Arra a kérdésre, hogy nem szégyelli-e magát, amiért kijött fütyülni, azt válaszolja:

Azért jöttünk ide, hogy Orbán Viktornak visszajelzést adjunk

Juhászt egyébként a fotósokon és újságírókon kívül egy kisebb sereg, a Fidesz-libling Valton Security alkalmazásában lévő  biztonsági ember is körbeveszi, elméletben azért, hogy védelmezze. Ennek azonban a Fideszesek közül sem örül mindenki, egy idős, bajszos-szemüveges úr önmagából kikelve szidja a biztonságiakat:

Mit csináltok itten? Mi fizetünk titeket, az adófizetők, hát nyomjátok ki azt a szemetet innen. Nem a mi adófizető pénzünkből vagytok itt? Hát tüntessétek el azt a szemetet!

A mellette álló középkorú úr se kíméli az Együtt friss elnökét, szerinte „meg kell fogni, kitörni a kezét a szemétnek.”Azért időről időre egy-egy tétova „Ne hagyd magad, Péter!”- kiáltás is felhangzik a tömegben, és az olyan minimálisan dallamos, kántált rigmusoknak is megvan a maga gyerekes bája, mint amilyen ez is: „A fejemet csak vakarom, kisvasút és stadion”. De alapvetően nem lehet azt állítani, hogy ezt az Orbán ünnepi beszéde előtti menetet Juhász nyerné meg, ugyanakkor számára már az is kisebb diadal lehet, hogy egyáltalán beengedték a nemzeti ünnepségre.

„Maga szerint az normális, ha egy gázszerelő két év alatt százkilencvenmilliót keres?”

Lassan az ünnepély is elkezdődik a himnusszal, amit egységesen énekel mindenki, csak úgy zeng a körút. Ez önmagában kifejezetten lélekemelő momentum, egy pillanatra szinte meg is érinti az embert a márciusi ifjak szellemisége. De amint Kölcsey szerzeményének utolsó akkordjai is elhalnak a Nemzeti Múzeum előtt, azonnal folytatódik az önjelölt történészek, politológusok és Trianon-szakértők vérre menő vitája jogállamiságról, pártpolitikáról, Haynauról, az oroszokról és Orbánról. Mint az az ilyen nemzeti ünnepségnek álcázott politikai eseményeken megszokott, vannak nagyon szélsőségesen megfogalmazott vélemények is, mint például azé az egyébként jól szituált idősebb úré, aki szerint

Orbán egy tolvaj gazember, szemét, mocsok, hazaáruló, oroszbérenc, Putyin seggnyalója.

Az egyik sípoló férfi viszont visszafogottan csak annyit mond:

Én a látvány kedvéért jöttem ki, meg mert nagyon kíváncsi voltam a Juhász Péterre. Őt nagyon bírom.

Egy középkorú nő viszont pont a sípolók miatt elégedetlenkedik:

Nem értem, miért kell ötven embernek elrontania ötvenezer ünnepét?

A sípolás és kifütyülés ekkorra egyre inkább erősödni kezd, mivel a főpolgármester Tarlós István készül beszédet mondani. Magából a beszédből nem sokat lehet érteni a fütyülő tömeg közepén állva, hiszen sokan azok közül, akik nem sípolnak, pont a sípolókkal perlekednek nagy elánnal. Tarlós mondókája alatt és után is párokba szerveződött viták zajlanak mindenfelé a tömegben, hogy Soros így, Orbán úgy, áruló vagy, te meg ügynök, rohadt zsidó banda vagytok, meg amúgy is mindenki hülye komcsi. Mindeközben a tömegben cirkáló civil ruhás rendőrök próbálnak észrevétlenül kabátjukba beszélni, ennek köszönhetően viszonylag kevés szájkarate jut el a tettlegességig.

„Egyszerűen senkik vagytok, hogy megzavarjátok a nemzeti ünnepet. Ti nevezitek magatokat demokratáknak?”

A legtöbben persze konfliktuskerülők, és inkább csak magukban dohognak Juhászékon, gyilkos pillantással sújtva mindenkit, akinek síp lóg a szájából. A hangulat aztán Orbán Viktor porondra lépésével ér a csúcspontra, az ő beszédéből konkrétan semmit nem lehet hallani. Juhász Péter és síposztó csapata kétségkívül elérte célját. Addig szinte észrevétlenül megbúvó emberek kezdik el teljes tüdővel fújni úszóedző-sípjaikat, az összhangzás pedig egészen dobhártyaszaggató. Maga Juhász is tisztességesen kiveszi a részét a füttyögésből, és hullámokban fel-felhangzanak az örökzöld kántálások is: „Viktátor! Viktátor!” és „Orbán takarodj!”.

A tömeg aztán az ünnepség végével oszolni kezd, de azért van, aki ellen ekkor indul rendőri intézkedés. Bár magáról a tettről lemaradtam, azt még épp elcsípem, amint fél tucat rendőr kikísér egy dzsekis-baseballsapkás férfit, majd be is hívnak még egy csoport rendőrt az incidens helyszínére, biztos, ami biztos. Én is elindulok a Kálvin tér irányába, és így pont szembejön velem az Orbán támogatására érkezett és hatalmas, abortált magzatot ábrázoló molinót cipelő lengyel menet. Bár már épp megéheztem volna ebédidő tájt, ettől elmegy az étvágyam, és inkább egyenesen hazamegyek, mert így fél óra tömény füttykoncert után nagyon vágyom már a csendre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/12340225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skankhunt42 2017.03.17. 17:30:30

Merkel megy Putyinhoz. felháborító

Skankhunt42 2017.03.17. 17:31:09

@Skankhunt42: ja nem, az más, az demokratikus meg civil meg európai értékek

Peter Götz 2017.03.17. 17:58:49

Paks2 ,az a borzasztó

2017.03.17. 18:02:07

Tulajdonképpen nincs is probléma ezzel a fütyüléssel (félretéve, hogy az anyjuk picsájáért nem hagynak másokat ünnepelni ) : megmutatják, hogy ők ennyi tudnak, ennyire lehet tőlük számítani, értelmes gondolatokra nem nagyon.

2017.03.17. 18:03:40

@Peter Götz: Bizony, lesz saját áramunk, de rossz lesz nekünk.

Semper Fidelis 2017.03.17. 18:35:48

Esküszöm, ezzel az Együtt performansszal kizárólag az Orbánék nyertek, senki más. Rendkívül visszataszító ez a fütyülés, beszéljen Orbán, Gyurcsány, vagy akárki.

berne 2017.03.17. 18:39:32

Végtelenül alpári, suttyó viselkedés ez a sípolás.

Janossz 2017.03.17. 18:57:49

@berne: Végtelenül alpári, suttyó viselkedés ez a kormányzás.

röf 2017.03.17. 19:16:33

Sivítsatok, én megelégedéssel fogadom.
Mindenki marad a korábban kijelölt helyén.
A kormány kormányoz, az ostoba ellenzék ostoba.

bandigyerek 2017.03.17. 19:48:01

Erről az jut eszembe, mikor a gyurcsány nevű volt a főfasz, és október 23.-án a gój motorosok brümmögték szét a nemzeti ünnepet, ez a sok nemzeti izgága nyugdíjas hol hőbörgött??

$pi$ 2017.03.17. 19:55:16

„Maga szerint az normális, ha egy gázszerelő két év alatt százkilencvenmilliót keres?”

Gyurcsány meg technika szakos tanár. Általános iskolás tanár.

Mi ez a "gézszerelő" duma?

fidesz maszop dk egykutya 2017.03.17. 20:18:09

@Semper Fidelis: nincs ebben semmi új, tudjuk. Amikor veszítenek, akkor nyerik a legnagyobbat!

1ghost 2017.03.17. 20:29:59

Jól tették, hogy fütyültek. Mert így orbán beszéde rövidebb volt, kevesebbet tudott hazudni.

Meg egyébként is! Ki az a hatökör, aki még ennek a korrupt, tolvaj, köpönyegforgató szaralaknak a hazugságaira kíváncsi? Senki.

val 2017.03.17. 21:19:55

@1ghost: Voltak ott pár ezren. Rátok nem kíváncsi senki, mikor fülyülőt vesztek a szátokba. Csináljátok otthon a négy fal között!

sunabajnok 2017.03.17. 21:49:40

Megtiltanám,hogy nemzeti ünnepen egyetlen politikus is szabadon legyen. Egy napra mind bilincsbe verném őket. Ahol fos van,ott döglégy is. De az is milyen visszataszító,ahogy két ember képes egymás torkának esni,mert az egyik a 19-re szavazott a másik meg 20-1-re.

Kelly és a szexi dög 2017.03.17. 23:07:43

Én emléxem arra amikor a hülye jobbos nyugdíjasok a Juhász féle kendertüntetést fütyülték ki. Mostanra ő is fütyülővé hülyült...

Francois77 2017.03.17. 23:22:12

Kifütyülni azt jelenti, hogy megakadályozzák a beszéd megtartását, vagy az a fütyülés hatására lerövidül vagy félbeszakad (lásd Göncz Árpád kifütyülése). Semmi ilyen nem történt.

Simicska kibérelte Vonát a személyes bosszújára 2017.03.18. 01:28:44

@Francois77: Valojaban erdemben nem tudtak megzavarni a nemzeti unnepet, ugyhogy felolem sipolhatnak. Nyugodtan futyulhetnek a kovetkezo 12 evben is, mikor Orban Viktor beszedet mond a nemzeti unnepeken.

Nzoltan 2017.03.18. 04:54:46

Míg orbán gyūlölködött, az igazi demokraták fütyultek.
:-D

Szerintem orbán fütyül rá, mit bénáztok.

nu pagagyí 2017.03.18. 06:22:00

Megvalósult a jobboldal álma, mindenki fröcsög mindenkire. A nemzet fröcsögésben egyesült.

J.R. Ewing 2017.03.18. 07:03:23

Akik a füttyös faszal vannak, patkányok.

nu pagagyí 2017.03.18. 07:17:23

@J.R. Ewing: Te voltál a köpködős bácsi? Csak a saját módszereiteket látod viszont. Igaz, gyújtogatás még nem volt, de ami késik, nem múlik. Egyébként nem maradtál le semmiről, a tolvaj kisebbséget képviselő miniszterelnök árvalányhajas hablatyolását még hónapokig csócsálhatod a közmédiában.

sőőtnagyonis 2017.03.18. 09:14:53

@Gaspen: "Bizony, lesz saját áramunk, de rossz lesz nekünk"
Vagyis saját orosz rulettünk de jó leesz.

sőőtnagyonis 2017.03.18. 09:17:05

@J.R. Ewing: Az egyetlen bajod, hogy már nem látnak az orvosaid, mert nincsenek.

Voznyák Pista2 2017.03.18. 09:51:02

@bandigyerek:

"Erről az jut eszembe, mikor a gyurcsány nevű volt a főfasz, és október 23.-án a gój motorosok brümmögték szét a nemzeti ünnepet, ez a sok nemzeti izgága nyugdíjas hol hőbörgött??"

Nekem meg az jut eszembe, hogy amikor a szocik meg a libsik voltak kormányon, aztán az autópályák épültek horror áron, meg alagutak a szelíd lankás vidékre, akkor ezek a füttyögők hol voltak ?

GallaiG 2017.03.18. 12:49:53

@Voznyák Pista2:
Így már értem. "Kristálytiszta, logikus" érvelés. Tehát azért, mert a Viszkis előtt is raboltak már bankot, ezért "rendben volt", amit művelt?

sőőtnagyonis 2017.03.18. 17:17:36

@Gaspen: Szerintem amikor a két reaktor egyszerre fog üzemelni, a teljesítményüket az országos hálózat csak úgy tudja kihasználni. ha az igény országosan ki van használva. A nemzetközi piacon nem biztos, hogy el tudjuk adni.
Ha a párhuzamos üzemeltetés sokáig fog történni, akkor a terhelés változtatásokhoz , a szabályozó rendszerek túlzottan igénybe lesznek véve. esetleg az is előfordulhat,energia bizonyos részét a Dunára kell terhelni ami sajnos így is kétharmada lesz tényleges teljesítménynek.
Ez csak saját következtetés amit senkivel nem lehet megtárgyalni.
Hála a tökéletes titkosításnak..

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása