Tudtad, hogy a majomkenyérfa korhadó törzsét mire használták régen az afrikai falvakban? És azt tudtad, hogy létezik rágógumifa? Kóstoltál már Watalappant? Ha ezekre a kérdésekre nemmel válaszolsz, akkor november 12-én te is tátott szájjal távoztál volna a 8. kerületi Füvészkertből. A Füvészkertért Alapítvány szervezésében és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Trópus a télben címmel rendeztek egész napos programot az ELTE Illés utcai botanikus kertjében, ahol a trópusi gyümölcsök egzotikus világával ismerkedhettek meg a résztvevők. Számos program közül választhattak a felfedező kedvű látogatók: előadásokat hallgathattak meg, vetélkedőkön és kézműves foglalkozásokon vehettek részt, de egzotikus ételek elkészítését is elsajátíthatták.

A szombati szubtrópusi időjárás megadta a dolog pikantériáját, hiszen igazi esőerdőben érezhettük magunkat a különlegesebbnél különlegesebb zöldek között. Ha akarnám sem tudnám olyan szakértelemmel és szókinccsel leírni a kert miliőjét és az ott található növényeket, mint ahogy azt Czóbel Szilárd tette a trópusi rekorder növényekről tartott előadásán. Rá kellett jönnöm, hogy egy kedves gyerekkori emlékem indokolatlanul volt számomra olyan vicces. Emlékszem, egy vasárnapi piacozás alkalmával az egyik stand mögül lelkesen kínálta portékáját egy kedves néni, aki otthon termesztett növényein próbált túladni némi pénzért. Ekkor hallottam először az impozáns szót, hiszen ezzel a szóval illette az asztalon található páfrányokat, fikuszokat. Impozáns fikusz? Ez gyerekfejjel akkor nekem annyira tetszett, hogy mai napig jókat mosolygok rajta. A trópusi giganövények nyomában viszont rá kellett jönnöm, hogy a botanika világának külön nyelvezete van. Az előadó olyan lelkesedéssel mesélt többek között az Entada gigaszról vagy az Amorphophallus titanumról, hogy megvilágosodtam. Ezek a levelekből és virágokból álló valamik nem csak díszek. A növények élőlények. Impozánsak, tekintélyesek, illusztrisak, combosak, kauzálisak, amik vizuális ingert keltenek, érdekes habitussal rendelkeznek, vagy éppen lefelé bókolnak.

Akik az előadást hallgattuk, számos elkápráztató információval lettünk gazdagabbak. Megtudtuk, hogy a majomkenyérfa törzsének olyan laza a szerkezete, hogy egy idő után a belseje elkorhad, ezért régen egyes helyeken a falu börtöneként szolgált, ma pedig Dél-Afrikában egy településen kocsmát csináltak belőle. Én eddig egyébként arról sem hallottam még, hogy egy növényt denevérek poroznának be. Vagy hogy például létezik egy növény, ami nem csak szagával, de kinézetével is a rothadó húst utánozza, hogy bevonzza porzásra a döglegyeket. Ez a virág, aminek az átmérője elérheti az 1 métert is, a Rafflesia arnoldii, magyarul az óriás bűzvirág. De nem csak bűzről és rothadásról volt ám szó. A Füvészkert Kastélyának felső szintjén több tucat egzotikus gyümölcs és virág volt kiállítva, azonban az igazi ínycsiklandozó élmények a földszinten várták a látogatókat.

Termelői mézek és kézműves csokoládék melengették a kóstolók szívét, a Negura Főzőiskola workshopjai pedig igazán felfűtötték a hangulatot a cudar idő ellenére is. Én Watalappan főzésre regisztráltam, de a kókuszos roti és vöröslencse leves készítés csínját bínját is megtanították a későbbi órákon. Gannoruwa Réka alapította az iskolát, aki srí-lankai-magyar családba született, majd Japánban találta meg saját ízvilágát. Elmagyarázta fő koncepciójukat: „Amikor az ember elutazik ezekre a helyekre és turistaként végig kóstolja azt az 5-10 ételt, amire azt mondják, hogy ott kötelező, akkor kihagy olyan házias ételeket, amiket a nagymamák szoktak otthon főzni és étteremben nem lehet kapni. Az iskola alapötlete, hogy mindkét vonalon ezekre az ételekre koncentrál, illetve külföldiek járnak hozzánk magyar konyhát tanulni. Igyekszünk a recepteket kicsit úgy alakítani, hogy a hozzávalókhoz ne csak borzasztó hosszú és drága rendelések árán tudjanak hozzájutni. Mindig olyan hozzávalókkal dolgozunk, amik itthon is beszerezhetőek, csak lehet, hogy el kell hozzá menni egy ázsiai boltba.” Ilyen hozzávaló volt például a pálmacukor, ami a Watalappan alapja. Olyan ízt produkált a pudingban, ami sokkal különlegesebbé tette az itthon megszokottakhoz képest.

Az összes program családias hangulatú volt, a főző workshop például úgy indult, hogy privát oktatást fogok kapni, hiszen a korai időponton egyedül jelentem meg. Majd kis késéssel befutott még 4 ember. Az egyik hölgy elmondta, hogy ő rendszeresen kísérletezik idegen konyhákkal, de a különleges hozzávalókkal mindig meggyűlik a baja, ezért is igyekszik minél több hasonló programot kihasználni. Nem tudom, hogy az eső miatt, vagy a szerény marketing miatt, de az emberek valamiért nem tolongtak ezen, az egyébként valóban egzotikus élményt nyújtó programon.