a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Józsefváros régen és ma II.: Barangolás a körúton túl

2017. március 13. - roska

dsc_0089.JPG

A nyolcadik kerület igazi határmezsgyéje a nagykörút, mely határozottan elválasztja a barokkos-klasszicista, arisztokrata Palotanegyedet a klasszikus sztereotípiákat megtestesítő „Nyóckertől”. Ez akkor tudatosult bennem igazán, amikor a József körútról a Nap utcára ráfordulva az addig mellettem haladó, engem a kezemben tartott fényképezőgép miatt turistának gondoló hölgy némi aggodalommal a hangjában odavetette párjának, hogy „az a legrosszabb környék”. Ugyanakkor, rossz környék ide vagy oda, a körúton túl is van mit szemügyre venni, ebből következik most egy kisebb összeállítás.

Mátyás tér 16.

Baross tér 10., a Park Szálló

Baleseti intézet a II. János Pál pápa téren, a Dologház utca felé nézve

A József körút és az Üllői út találkozása a Ferenc körútról nézve II. János Pál pápa tér 4., balra a Szilágyi utca

Horváth Mihály tér Harminckettesek tere, a Kisfaludy utca és a Stáció utca sarkáról fotózva Ludovika tér, háttérben az Űllői út és a Márton utca torkolata Rákóczi út, balra a Luther utca, jobbra a Szövetség utca Baross téri aluljáró Kerepesi út 3. Baross utca a Szűz utcából, háttérben a Horváth Mihály téri templom Keleti pályaudvar

A Rákóczi téri vásárcsarnok

Klinikák metróállomás A SOTE épülete a Nagyvárad téren

Rákóczi út 51.

Corvin köz

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr6612333553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2017.03.13. 19:59:26

Nagyon jó poszt, józsefvárosiként külön imádtam, köszönet érte. Sokszor ekkora terjedelemben el bírtam volna nézegetni, csúszkázgatással. Egy Rákóczi teret nagyon megnéztem volna akkor és ma. Nekem van is olyan képem, amin 4 évesen, 1968-ban tiroli gatyában villogok az akkor még létező szép szökőkút elött (ami kép ezért használhatatlan), meg apámmal ülök egy olyan padon, ami pad és a Rákóczi téri csarnok között egy hinta van.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.03.13. 20:35:08

Jó párosítások, de minimális munkával és rákészüléssel sokkal jobb lett volna, azaz nem lennének ekkora eltérések a régi/mai képek között:
- a látószög/térleképezés páros ugyanolyan gyújtótávolsággal működik csak, láthatólag a mobilod fix látószöge volt a meghatározó, ha éppen stimmelt a régi fotón használt objektívével, akkor illik a kép nagyjából, ha nem akkor nem,
- általában csak pár méterrel kellett volna odébb menned sok kép esetében, hogy megkapd az eredeti helyzetét a fotósnak.
Azért sok sikert a továbbiakban! ;)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.03.13. 20:36:46

Ja, és az eredeti fényviszonyokat, napszakokat is könnyű lett voln leutánozni, de ez már tényleg hab a tortán. ;)

lávendivósün 2017.03.14. 01:37:40

A képek meg elmentek aludni. :(
(Firefoxban és Chromeban is)

Leslie04 2017.03.14. 02:25:55

Nem lathatoak a kepek! Pedig szivesen megneznem oket!

Indriq 2017.03.14. 10:33:02

jahhhh, érdekeltek volna a képek...

roska 2017.03.14. 22:29:30

Elnézést kérünk, a képösszehasonlítós program által használt egyik alkalmazással volt probléma, de most úgy tűnik, már megoldódott.
süti beállítások módosítása