Október 2-án lezajlott az országos népszavazás, melyet példa nélküli közöny kísért, így kampányra költött tízmilliárdok ide vagy oda, csúnyát bukott a kormány.
Az elmúlt hónapokban ugyebár a csapból is a népszavazás folyt, hol a kormányplakátok, hol a Kétfarkú Kutya Párt plakátjai, hol pedig azok rongálása miatt, de mindig terítéken maradt a téma. A szavazás (hovatovább a feltett kérdések) értelmetlenségéről gyakorlatilag az összes, nem kormánypárti médium megírta a maga értekezését. Azonban a kormány megállíthatatlan gőzhenger módjára ontotta a plakátokat és tévéreklámokat, míg az ellenzék azt illetően sem jutott egységes álláspontra, hogy akkor most mi is lenne a legjobb.
Eközben pedig Orbán Viktor elkezdte védelmi vonalait építgetni. Mint ahogy arról a Kettős Mérce csütörtökön hírt adott, a miniszterelnök a Katolikus Rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy politikailag nincs jelentősége annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás. A nagy nap reggelén pedig már arról számolt be az MTI, hogy szavazatának leadásakor Orbán már csak azt tartotta igazán lényegesnek, hogy „több legyen a nem, mint az igen”.
Na de mi volt a helyzet a szavazni vágyó nép körében?
Lényegében semmi. A magyarok kétharmada úgy döntött, nem óhajt nyilatkozni, aminek persze számos oka lehet, a távolmaradás lehet a bojkott és a lustaság jele is, meg ugye a vasárnap amúgy is a családé. Ez különösen igaznak bizonyult Budapestre, azon belül pedig a nyolcadik kerületre. Az ország lakosságának 40%-a ment csak el szavazni, Kocsis Máté kerületében még ennél is kevesebben, mindössze a helyi lakosság 32%-a.
Biztos az sem segített, hogy csehovi szinten unalmas, langymeleg, szürke idő volt egész nap, amikor az embernek semmihez nincs kedve, nemhogy kimozdulni otthonról, pláne nem egy tétnélküli népszavazás miatt. Bevallom, ebben a magam részéről én is sáros vagyok. Sajnos alapból sem jellemző, hogy korán kelnék, hétvégén meg még annyira sem, ráadásul névnapom is volt, úgyhogy csak kora délután, a feltételezhető ebédidei holtpont végét kivárva indultam el Józsefvárosba. Ekkor, a Nemzeti Választási Iroda 1 órás helyzetjelentés után, 23,56% volt az országos részvételi arány.
Ahogy Blaháról sétáltam befelé szinte emberrel is alig találkoztam. Olyannyira, hogy annál a szavazókörnél, ahová igyekeztem, senkit nem láttam. Így egy gyors újratervezés után lesétáltam pár utcát egy másik körzethez, és szerencsére itt már felfedeztem a demokrácia nyomait, vagyis találkoztam 40-50 emberrel, akiknek a harmada még hajlandó is volt szóba állni velem. Úgy kerültek el, mintha legalábbis bubópestises lettem volna, ami a belpolitikai kérdésekben egyébként is gyenge lábakon egyensúlyozó önbizalmamnak sem tett éppen jót. Akikkel beszéltem, többségében az idősebb korosztályhoz tartoztak, míg a fiatalok nem csak, hogy kevesen voltak, de többségük meglehetősen elutasító is volt.
„Szia Ágikám, nemmel szavaztál? De ügyes vagy.”
Bár nem találkoztam sok emberrel, az egyértelművé vált számomra, hogy a szavazni menők elsöprő többsége azért jött, hogy a nemet ikszelje be. Érdekes volt, hogy találkoztam olyan nemmel szavazókkal, akik a legkevésbé sem tartják magukat Fideszesnek, és olyannal is, aki szerint a bevándorláskérdés egy pártokon túlmutató ügy kéne, hogy legyen. A megkérdezettek közül az igenre senki nem szavazott, és egyedül a gimnazista Jakab volt az, aki azt állította, hogy érvénytelenül szavazott.
Ő az MKKP plakátjait is dicsérettel illette, szerinte ugyanis a kampányuk „találó és humoros” lett. Azzal még a vele lévő idősebb, nemmel szavazó hölgyek is egyetértettek, hogy van ráció a viccpárt üzeneteiben. Persze nem mindenki tartotta ilyen poénosnak a kétfarkúak plakátjait, egy fiatalember úgy fogalmazott: „hülyét kap” tőlük, maga a párt pedig a „direkt ellenzéket” testesíti meg, aki mindig ellentmond, csak azért, hogy ellenkezzen. Azonban a kormányplakátokkal sem volt mindenki elégedett: volt olyan nemmel szavazó, aki – szavazata ellenére – megosztónak találta őket.
A nemleges válaszok elsöprő többségének ellenére az emberek inkább afelé hajlottak, hogy nem lesz eredményes a népszavazás. Sokan mondták, hogy szeretnék, ha meglenne, de nem igazán hisznek benne. De találkoztam olyan középkorú úrral is, aki meg volt győződve afelől, hogy érvényes lesz a szavazás, és a nemek fognak győzni. Teljesen azonban ő sem volt boldog, szerinte ugyanis ennek csak annyi lesz a következménye, hogy
tovább folytatódhat ez a hercehurca, ezek a martinschulzék ezt nem hagyják annyiban.
Azonban voltak, akik számára nagy élmény volt a népszavazás: egy aranyos idős hölgy például izgatottan kiáltott oda ismerősének, hogy „Szia Ágikám, nemmel szavaztál? De ügyes vagy.”.
Időközben egész csúnyán beborult, mire továbbindultam pedig szinte már csepergett is. Reggel hallottam olyasmit, hogy az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben nagy tömegre lehet számítani, így majdnem nem is mentem, de végül hazafelé beugrottam szavazni választott kerületembe. Azonban amikor ott voltam azzal szembesültem, hogy több bizottsági tag volt a teremben, mint szavazó. Így azzal a gondolattal távoztam a szavazóhelyiségből, hogy az imént elém tárult kép a népszavazás tökéletes kvintesszenciája.
