a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Koronázási kulisszatitkok az Élő Múzeumban

2017. március 04. - mardora

20170302_173358.jpg

Tudtad, hogy az utolsó királykoronázás szürke, ködös decemberi napján, amint a király a koronázási dombra vágtatott, kisütött a nap? Tudtad, hogy a jelentős eseményről az ország „krémje”, többek között Krúdy és Móricz is tudósított, Rippl-Rónai pedig festményekkel dokumentálta? És azt tudtad, hogy erről a koronázásról készült először mozgóképes felvétel, amit már az esemény másnapján vetítették a filmszínházakban? A Nemzeti Múzeum élő kiállítása az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásának hátterét próbálja interaktív formában megeleveníteni.

Nagy várakozással indulok el március 2-án az Utolsó felvonás című élő installációra. A hangzatos cím és a programajánló alapján úgy érzem, a múzeumi élmény forradalmi megújításának leszek tanúja, de csalódnom kell. A regisztrációköteles, limitált résztvevős rendezvényre nagy meglepetésemre rengetegen kíváncsiak, nagyjából 50-en gyülekezünk a múzeum aulájában. A tárlatvezető már az elején elmondja, hogy nagyon örül, hogy ilyen nagy számmal gyűltünk össze, de sajnos a kiállítás termeiben nehézkes lesz a mozgás és a tárgyakat se fogja mindenki látni, viszont a vezetés után vissza lehet majd menni alaposan körülnézni. Amint belépünk az első terembe, ahol Ferenc József és a további két trónörökös (Rudolf és Ferdinánd) halálának történeteivel ismerkedünk meg, ráébredek, hogy a figyelmeztetés nem volt hiába. Nem sok mindent látok, túl sokan vagyunk ahhoz, hogy élvezhető legyen a program. Az egyébként kedves és szimpatikus tárlatvezető próbálja a maximumot kihozni a dologból, viszont nem értem, hogy miért 50-en vagyunk egy csoportban.

A kezdeti nehézségeken túllépve kíváncsian várom, hogy mitől lesz élő ez a kiállítás, mivel eddig úgy érze2.jpgm, hogy egy átlagos tárlatvezetésen veszek részt. Ekkor érkezik meg egy jelmezbe öltözött színésznő, aki egy neves fényképstúdió munkatársát alakítja, így hirtelen egy performansz közepén  találom magam. A jelenet a koronázási lázban égő Budapestet próbálja megidézni, a fényképész-kisasszony részleteket árul el a koronázás mozgóképes rögzítéséről, a szakemberek és a közönség hatalmas várakozásairól és előkészületeiről. A kedves és humoros előadás közben csoporttársaim kérdezgetik is a kis hölgyet, aki készségesen, szerepéből nem kiesve válaszol. A gyerekek különösen élvezik, amikor különböző kellékeket (selyemkesztyű, csipke ernyő, fényképek) adnak körbe, hogy megvizsgálhassuk őket közelebbről. Ami engem illet, a mini-jelenet nekem is tetszik, úgy érzem, erre vártam, jó látni, ahogy a színház és a kiállítás keveredik egymással.

Pozitív élményekkel telve indulok a következő terembe, és izgatottan várom, hogy ott is egy újabb színész fogadjon minket20170302_173420.jpg, de ez sajnos nem történik meg. A koronázást szemléltető teremben több, számomra ismeretlen és érdekes részletet árulnak el IV. Károly és Zita királyné koronázásáról. Nem tudtam például, hogy a koronázás előtt a koronázási paláston a trón várományosa és hitvese néhány öltést tettek, de Zita nem egy egyszerű varrókészletet használt, hanem egyenesen Sissi királyné örökül hagyott készletét. Megtudom még, hogy a koronázási ceremónia 1916. december 30-án egy parlamenti üléssel kezdődött, majd az országgyűlés a hídon át a Várba vonult, és a Mátyás-templomban sor került a koronázás egyházi és világi szertartásaira. Mivel a koronázás csak akkor volt 3.jpgérvényes, ha az esztergomi érsek a nádorral együtt koronázza meg az uralkodót (azt sugallva, hogy a rendek is elfogadják az uralkodót), és akkoriban nem neveztek már ki nádort, gyorsan ki kellett nevezni egy nádorhelyettest, így Tisza Istvánra esett a választás. A király után a királynét is megkoronázták – a veszprémi érsek -, de igazából Zita fejére nem került korona, csak hozzáérintették. Ezután a király a Szentháromság téren letette az esküt, és a szürke decemberi délutánon mesébe illően felbukkantak a napsugarak, ami nagyon jó jelnek számított. Aztán Károly fellovagolt a koronázási dombra - amit külön erre az alkalomra építettek fel, a 64 vármegye 5-5 kg földet küldött jeles helyszínekről (pl. mohácsi csatatér, Esterházy-kastély parkja, stb.) – majd a 4 égtáj felé suhintott kardjával azt szimbolizálva, hogy bárhonnan érkezzen is ellenség, ő megvédi az országot.
A kiállításon megnézhetjük a királyi pár trónszékeit, és korabeli, francia selymekből készült ruhákat is látunk. A királyi pár eredeti, koronázáson viselt ruháit nem tudta megszerezni a múzeum, azok Bécsben vannak kiállítva- szerintem sokkal hitelesebb lett volna, ha nem csak egy fényképet látok róluk.

20170302_173822.jpg

 A koronázási tribünös teremben kiderül, hogy akkora sajtóeseménynek számított a koronázás, hogy minden jelentős lap beszámolt róla, olyan neves tudósítókkal, mint Krúdy Gyula vagy Móricz Zsigmond. Mozgóképes felvételek is készültek, és a film másnap már a mozikba is került. A kiállítás utolsó termében koronázási szuveníreket is mutatnak, nekem különösen tetszik a Boldog Új Évet! feliratú plakát a díszmagyarba öltözött Károllyal. A történet lezárásához (és a királynak a vesztes háborút követő lemondásához) közeledve ismét egy színész ugrik elő a semmiből, aki egy szigorú főszerkesztő szerepében akar tetszelegni. A szituáció a király visszatérési kísérlete körüli zűrzavart és káoszt akarja bemutatni. Már kezdem elképzelni milyen lehet, ha valakivel állandó jelleggel ordibálnak, hogy tudósítson innen, meg fotózzon ott, meg menjen a hivatalba információért, amikor a színész kicsit zavarba jön és elfelejteti a szövegét- ki akarja ugyan vágni magát, de nem sikerül túl jól. Miután vége van a jelenetnek, a tárlatvezető Károly örökösének, Ottónak sorsával zárja a történetet, és megjegyzi, hogy a kiállítás megnyitóján Ottó fia, Habsburg György is jelen volt.

Bár múzeumnak vannak jó kezdeményezései, alternatív elképzelései, hiszen ezen a kiállításon is felfedezem az interakció csíráit, és vannak emlékezetes pillanatok is, azért még van mit csiszolni a szervezésen, illetve a kiállított tartalom, a tárlatvezetői történetmesélés és a performanszok arányán, így végül kicsit csalódottan indulok el hazafelé.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr4412312601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása