Többek között ez a mondat is elhangzott a baloldal 56-os megemlékezésén a Blaha Lujza téren október 23-án. A megszámlálhatatlan felszólaló és indokolatlan zenei betétek ellenére az esemény nagyon népszerű volt, mintegy háromezren vettek részt rajta.
Délután három órakor kezdődött a Blahán az ellenzéki pártok közös tüntetése Orbán Viktor politikája ellen „Mossuk le a gyalázatot!” néven, ami a Facebookon így hirdette magát: „Nemet mondunk a gyűlöletre, és a hazug propagandára! Párbeszédet akarunk, és nem hunyunk szemet az ellopott milliárdok, és a mindent elborító állami korrupció felett!” A baloldali összefogást a Szolidaritás Mozgalom hívta össze, és részt vett benne az MSZP, a MoMa, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd is; az Együtt a Kossuth téren, a Liberálisok pedig külön tüntettek.
A helyszínre tartva az aluljáróban olyan szövegfoszlányokat kaptam el két öreg nénitől, mint „taknyos senkiháziak” és a „menjetek a francba” felkiáltások. Nehezen tudtam leplezni a meglepődöttségemet, hiszen a hétköznapokban inkább nézném őket tortát sütögető nagymamáknak, mintsem forróvérű forradalmároknak: átlagos öltözet, frissen dauerolt haj. Kevésbé volt emelkedett a hangulat odafent a tüntetésen. Három óra is elmúlt, mire odaértem, és első látásra úgy tűnt, a többség otthon maradt, alig pár tucatnyi ember lézengett a téren, és arra gondoltam, majd arról írok, mennyire nem érdekelte a népet a nagy ellenzéki összeborulás. Pár métert megtéve aztán feltűnt a Rákóczi úton felállított pódium és a zászlók sokasága, azonban még mindig csak párszáz résztevővel, akik magukban álldogáltak vagy halkan mosolyogva beszélgettek. Jobb ötlet híján ekkor használtam ki az időmet arra, hogy néhány fényképet készítsek.
Nem sokkal az érkezésem után érdekes cigányzene kezdett el üvölteni a hangszórókból, ahogy később megtudtam, a Szilvásy Gipsy Band csapott a lovak közé. A tömeg közben egyre csak gyűlt, de ahogy körbenéztem, főként időseket láttam, elvétve középkorúakat. Egy saccra negyvenes éveiben járó férfi szerint azért nem látni a fiatalokat ilyen eseményen, mert nem érdekli őket. „Ez szomorú, talán ők nem foglalkoznak még a jövőjükkel, kívül van a világukon. Nem értik meg, de valószínűleg én is ilyen voltam.” Amikor megkérdeztem, ő miért van itt, azt a nem túl meglepő választ kaptam, hogy nem tetszik neki, ami az országban folyik. „Nem tetszik, hogy szétlopják az országot, és hogy hülyének nézik az embereket.” Ő abban látja a megoldást, ha az ilyen eseményekre minél többen elmennek, ha bátran összefognak, mert azzal, ha valaki csak otthon ül és nézi a tévét, sokat nem segít.
Közvetlenül ezután hangzott el az egyszer még biztosan szállóigévé váló mondás Tóth Krisztina költő szájából: „Valaha mi voltunk Európa szíve. Majd Európa feneke lettünk. Lassan már csak egy mérges pattanás leszünk Európa fenekén.”
Majd az MSZP elnöke, Molnár Gyula lépett a pódiumra, 2018-ra új baloldali összefogást ígért, „tegyünk azért, hogy 2018 a változás éve legyen.” Az esemény során a legtöbb felszólaló abban egyetértett, hogy aki nem vesz részt az új ellenzéki összefogásban, az Orbánnal van.
Ezt a pontot választottam arra, hogy egy idősebb résztvevőt is megkérdezzek, de rendre elutasítottak. A kicsit unott arcok között sétálva úgy gondoltam, a tömeg szélén talán nagyobb sikerrel járok, ahol meglepően készségesebbek voltak. Arra a következtetésre jutottam, minél hátrább áll valaki, annál beszédesebb. Egy cigarettázó nénihez léptem oda, aki szintén kiemelte a fiatalok hiányát, és elmesélte, hogy az ő lánya is inkább külföldre költözött az itthon hatalmon levő elnyomó kormány miatt. „Én úgy látom, hogy veszélyben van a demokrácia. Én még a régi rendszerben születtem, és semmi gondom nem volt vele, ámbár örültem a rendszerváltásnak. Az elmúlt huszonhat év alapján azonban úgy gondolom, hogy megyünk ki a demokráciából. Én minden eseményen jelen vagyok, ahol demonstrálni tudom azt, hogy a demokráciát meg kell védeni.” Ő is kiemelte, hogy csak az összefogás segíthet, de szerinte az idősebbek, akik a régi rendszerben születtek, már asszimilálódtak a környezethez, a fiatalok pedig érdektelenek, mert ők már a szabadságban születtek, aki pedig felismeri a korlátoltságot, az költözik.
Hatalmas tapsra lettem ekkor figyelmes, Gyurcsány lépett a színpadra. Ő is az összefogásra buzdított, emellett olyan erős mondatokat hangoztatott, mint: „Aki nincs Orbán ellen, az Orbánnal van.” Karácsony Gergely ezután zsarnoknak nevezte Orbánt, akit a saját népe tart hatalmon. Így vélekedett egy másik megszólítottam is: „Orbán Viktor a magyar nép tudatosan választott vezetője. A most lecserélni kívánt bűnbanda a nép tökéletes tükre. Orbán nem egy bűnbak, mi pedig nem az áldozatok vagyunk. Tökéletesen életre keltette a magyar átlagember értékrendje a mostani politikai garnitúrát. A nép nem áldozat, hanem felelőtlen, de tömegesen áldozatszerepbe vonul.”
Időközben egyre jobban elkezdett hűvösödni, Bokros Lajos beszéde közben pedig még nyugtáztam, hogy az egész esemény atrocitásoktól mentes volt, az egyre jobban unalomba merülő műsort csak az adománygyűjtők körbejárkálása és a beszédek végi kötelező tapsolás törte meg. Ezzel a gondolattal pedig haza is indultam.