a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Cirkuszt a népnek - a Népszínház története

2017. május 10. - presijudit

egykor_hu_1875.jpg

Józsefvárosi helytörténeti kalandozásaink ötödik állomása a ma már csak fényképeken létező Népszínház épülete, amiben később a Nemzeti Színház működött, és ami végül a kettes metró építése miatt az 1960-as években járulékos veszteségként végezte.

[a Népszínház 1875-ben, elkészültének évében. címlapkép forrása: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György felvétele]

Az 1800-as években a társadalmi nyilvánosság szűkre szabott keretei között a színháznak erős közvélemény-formáló ereje volt.  A század delén azonban már érzékelhető volt, hogy a Nemzeti Színház önmagában már nem képes kielégíteni Pest-Buda folyamatosan növekvő és egyre differenciáltabb közönség igényeit, hiszen erőteljesen bővült az alsóközéposztály és a kispolgárság is. Az 1860-as években aztán megindult a város magyarosodása, így a közönség egyre nagyobb érdeklődést mutatott a magyar színház programja iránt. (Hiszen ebben az időszakban az ide látogatók még erősen német jellegűnek látták a várost.) A falvakból és kisvárosokból Pest-Budára költözők kispolgárok is másfajta kultúrát képviseltek, ők sokáig megőrizték a vidékhez való kötődésüket. A neten is fellelhető Magyar Színháztörténet 1873-1920 című könyv Népszínházról szóló fejezete leírja, hogy egyre inkább szükség volt egy olyan színházra, amely szélesebb néptömegek szórakoztatására épül. Erre a közönségre alapozva nyitotta meg kapuit a Budai Népszínház 1861-ben, Molnár György színész-rendező vezetésével. És bár repertoárjában népszínművek és operettek is szerepeltek, lábát tartósan nem tudta megvetni.

A kiegyezés után új mozgalom bontakozott ki, amelynek célja a könnyű múzsa szolgálatában álló magyar nyelvű Népszínház megteremtése volt, aminek vezéralakjai Rákosi Jenő újságíró és Steiger Gyula ügyvéd voltak. Több próbálkozás után végül 1872. március 15-én megalakult a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat, a fővárostól ingyen megkapták a Hermina telket, az 500 000 forintnyi építési költséget pedig közadakozás útján akarták előteremteni, gyűjtéssel, sorsjátékokkal, művészi és műkedvelő előadásokkal. A Sugárút Részvénytársaság nyomására azonban a város visszavette a Hermina telket, ahova végül az Operaház épült, helyette pedig megkapták a Kerepesi út (ma Rákóczi út) és Sertéskereskedő utca (ma Népszínház utca) sarkán lévő területet, így végre megkezdődhetett az építkezés.

62bol_legifoto_fortepan.jpg

légi felvétel 1962-ből. A képen jól látható a színház elhelyezkedése. forrás: Fortepan

A Népszínházi Bizottmány az épület terveinek elkészítésével Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészeket bízta meg. Ők úgy képzelték, hogy a Népszínház főhomlokzata a majdani nagykörútra nézett volna, de aztán ezt az elképzelésüket megváltoztatták, így az épület hátulja nézett a körútra, az épület eleje pedig a városközpont felé. Az épületre különféle szobrászati díszítményeket is elhelyeztek: a főhomlokzat timpanonjának csúcsán Apolló kapott helyet, orommezejében Az istenek gyülekezete című alkotás, de ide került még Gaál József, Kisfaludy Károly és Egressy Gábor mellszobra is. A főbejárat mögötti előcsarnok két oldalára kerültek a főlépcsők, a foyer (díszes nagy terem buffet-vel és cukrászattal) fölé pedig az oldalfalain pilaszterekkel tagolt társalgó. A nézőtér patkó alakú volt, háromemeletes és páholysoros (földszintjének két oldalán szintén páholyokkal), aranyozott fehér és világos drapp színekkel. A színházban összesen 1407 ülőhely, 475 állóhely és 50 páholy volt. A színpadtól jobbra helyezkedett el az udvari páholy, balra pedig a fővárosi előkelőségek páholya; a harmadik emeleten pedig a színészek számára is kialakítottak egy külön páholyt. Szintenként külön ruhatár volt, de volt az épületben balett- és festőterem is. A színházban 392 darab gázláng és 140 „lángzós” csillár égett, ami szinte nappali világosságot biztosított.

A tanulmány szerint az építkezés nagyon gyorsan haladt: 1874. március 12-én kezdődött, másfél évvel később, 1875. október 15-én pedig már meg is tarthatták a nyitóelőadást. A Népszínház eleganciája és felszereltsége teljesen felülmúlta a Nemzeti Színházét és a Német Színházét is.

A színház programjáról már a kezdetektől sok vita volt a Népszínházi Bizottmányban, míg végül így határoztak: „nem a népszínműnek, hanem a népnek építi a népszínházat, amelyben a népszínmű, mint a német természet szerint különösen érdeklő műfaj, különös előszeretettel istápoltassék." A Népszínház szórakoztatni kívánt, maga Lipthay Béla báró is így fogalmazott az egyik bizottsági értekezleten: „a Népszínház nem lesz a Nemzetinek versenytársa, hanem kiegészítő része. Hála lesz a víg múzsának, vígjátékoknak, sőt a bohózatoknak és az énekes daraboknak anélkül, hogy a ledérség bontott övével lépne fel” – idézi a tanulmány. Az alapítók bíztak abban, hogy a színház majd segít összekovácsolni a heterogén fővárosi közönséget, valamint elősegíti magyarosodását is.

1883_fortepan_per_klosz_gyorgy_felvetele.jpg

1893. forrás: Fortepan/Klösz György felvétele

A színház élére azonban nehezen találtak igazgatót. Mivel az épület többe került a vártnál, a leendő direktornak vállalnia kellett a tartozás évi kamatait, ezenfelül a 2000 forintnyi évi biztosítási költséget, valamint a bérleti díjat, de a díszlet, a kelléktár, az öltözők és a könyvtár felszerelésének kötelezettségeit is. Nem sokan merészkedtek ekkora fába vágni a fejszéjüket, így a bizottság megfelelő jelöltek híján Rákosi Jenőt tette meg igazgatónak, a kezdeti tőkét azonban ő is csak kölcsönből tudta előteremteni, a szükséges 50-60 ezer forint helyett azonban még így is csak 12 ezer forintból indította el a színházat. Rákosinak kapcsolatai révén sikerült elintéznie, hogy a megnyitón részt vegyen Ferenc József és a kormány néhány tagja, így báró Wenckheim Béla, Tisza Kálmán, Széll Kálmán is, de még az ő jelenlétük sem menthette meg az első estét a bukástól, az előadás nem nyerte el a közönség tetszését. A sikertelen bemutatkozás után aztán a színház inkább bevált darabokkal igyekezte bevonzani a közönséget: Offenbach, Suppé és Lecocq operettjeit is játszották. De Rákosinak a Nemzeti Színházzal is sikerült egy megállapodást kötnie: a Nemzeti átengedte a Népszínháznak a náluk „bármikor adatott eredeti és fordított énekes színdarabokat”, népszínműveket, vígjátékokat, bohózatokat (összesen harminckét népszínművet adtak át). A Nemzeti csupán a nem zenés népszínművekhez ragaszkodott, a Népszínház pedig megígérte, hogy nem ad elő tragédiát, „klasszikus vagy úgynevezett magasabb fajú drámát”, és hogy vendégművészek közreműködésével nem rendez hangversenyeket. A megállapodás tíz évre szólt, 1878 októberétől 1888 szeptembere végéig. Rákosi igazgatósága alatt hosszú sikersorozat következett, minden évben bemutattak legalább egy látványos, nagy statisztériát és sok technikai trükköt tartalmazó darabot. A színészek igazi sztárok voltak, a „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza is közéjük tartozott, akinek népszerűsége minden képzeletet felülmúlt.

1877.jpg

Csepreghy Ferenc: Sárga csikó. Népszínház, 1877. id. Tihanyi Miklós (Bakai András), Pártényi Jánosné (Ágnes), Blaha Lujza (Erzsike), Tamássy József (Laci). Forrás: mek.oszk.hu

Később azonban a darabok színvonala egyre csökkent, a szerzők megkövült sablon alapján írták műveiket, ilyen volt például a szegény legény-gazdag lány páros, gazdag legény-szegény lány páros, és minden sztori happy enddel végződött. A századforduló felé érkezve aztán már egyre többen bírálták a népszínművek világát, még Ady Endre is kritikával illette: „A népszínmű abban az alakjában, melyben azt a nagy népszínműírók tették kedveltté, napjainkban már élvezhetetlen. (…) Ne legyen a népszínműíró kiváltságos poéta, s ne legyen a színpadra vitt paraszt egy daloló mesealak, akkor nem lesz okunk panaszkodni a közönség megváltozott ízléséről. Igazságot, életet a népszínműbe, mert a színpad nem cirkuszporond, s a századvég embere nem kardnyelésen bámuló atyafi.”

Az 1880-as években aztán már az operett került fölénybe, ami egy könnyedebb zenés műfajnak számított, ahol a művek cselekménye fordulatos és pergő, a központi témája (ahogy a népszínműnél is) a szerelem. De míg a népszínmű szemérmes maradt, addig az operett pikantériával és erotikával vonzotta a közönséget. A korabeli sajtó csak azt bírálta, hogy az operett – a népszínművel ellentétben – nem alkalmas a közönség nemzeti tudatának ápolására, így a nemzeti operett megteremtése Rákosi Jenő egyik fő célja lett.

1881-ben aztán igazgatócsere történt, Rákosi sógora, Evva Lajos került a vezetői székbe, neki köszönhetően pedig számos tehetséges színésszel bővült a társulat (többek között Pálmay Ilka, Küry Klára, Komáromi Mariska, Szirmai Imre). Igazgatósága alatt fokozatosan megszűnt a francia operettek egyeduralma, és nagyobb számban játszották osztrák muzsikusok darabjait, de megjelentek az első angol zenés játékok is.

mar_a_forradalom_felujitasa_utan.jpg

az 1956-os forradalom után felújítások voltak. forrás: Fortepan

1897-ben Evva Lajost Porzsolt Kálmán követte az igazgatói székben, ő fogalmazta meg azt a gondolatot, miszerint: „a Népszínház nem népszínház sem repertoárját nézve, sem a közönségére nézve. A Népszínház tulajdonképpen operettszínház.” Közben az egyre növekvő konkurenciával is meg kellett küzdenie: 1869-ban megnyílt a Vígszínház, 1897-ben pedig a Magyar Színház.

1902-ben szerződött a társulathoz Fedák Sári, aki első szerepében, Bob Herceg címszerepét játszva rögtön kirobbanó sikert aratott. Először fordult elő, hogy magyar szerzők darabját több mint százszor játszotta el egymás után a színház (134 alkalommal). A Népszínházban terjedt el először a sztárkultusz jelensége is, ami itt elsősorban primadonnakultuszt jelentett. Bár a Bob Herceg sikere átmenetileg enyhített a Népszínház anyagi nehézségein, de a Porzsolt körül kialakult botrányok és felhalmozódó adósságok miatt a Népszínházi Bizottmány 1904-ben leváltotta őt, és Vidor Pál színészt ültette a helyére.

Ekkor azonban a színház már súlyos anyagi gondokkal küzdött, látogatottsága is állandóan csökkent, ami annak is köszönhető volt, hogy a Vígszínház és a Magyar Színház mellett egy harmadik, az 1903-ban létrehozott Királyi Színház is (ami kifejezetten operettre építette műsorát) elcsalogatta nézőit. 1905 nyarán felújítási munkálatok miatt aztán hosszabb időre be is kellett zárni a színházat, ami végleg jövedelemkieséshez vezetett. Vidor Pál végül összeroppant az igazgatói terhek alatt, és 1906. november 30-án öngyilkos lett.

65os_bontas_fortepan_palinkas_zsolt.jpg

1965, bontják a színházat. forrás: Fortepan/Pálinkás Zsolt

Bár 1907. október 1-jén teljesen modernizálva, villanyvilágítással és forgószínpaddal felszerelve újra megnyílt Népszínház-Vígopera néven, működése ebben a formában alig egy évig tartott. 1908 szeptemberétől a Nemzeti Színház bérelte ki az épületet, és majd hat évtizeden keresztül működött benne. A színház túlélte a világháborút és az 56-os forradalmat is, majd 1964-65 években városrendezési okokból (épült a kettes metró) az épületet lebontották, helyét a mai Blaha Lujza téren emléktábla őrzi.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr7612486203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.05.11. 20:30:32

Városi legendák szerint nem volt indokolt a bontás. Mi az igazság?

csodatévő dzsagodar 2017.05.12. 19:59:34

A "Nemzeti" kifejezés volt a fő baj már akkor is.

laci_52 2017.05.12. 23:31:43

@Jakab.gipsz: Szerintem sem volt indokolt: a metró alagútja 30 méter mélyen haladt és az állomás az aluljáróból volt elérhető, simán megmaradhatott volna a színház. Inkább politikai okokból bontották le: ami "nemzeti" volt, akkoriban nem volt "trendy".

Attila Peer 2017.07.23. 07:29:49

Az a baj hogy itt csak a rombolás folyik és a korlátlan beton öntögetés!! A külföldhöz szeretnénk hasonlitani, de más ha egy városba már eleve mindenhová betont öntenek!! Az meg főbűn, ha egy földszintes ház helyére felhőkarcoló kerül betonból mélygarázzsal!! A talajviz szintjével hol törődnek?? Ahol földszintes ház volt ott magas a talajviz!! A régi házak pincéiben tüzelőt, esetleg ládás, hordós élelmiszert tároltak, ma áll mindegyik pincében a viz!! Eső esetén már a csatornák se birják elvezetni!! Az a cél hogy az összes régi ház mind ledöljön attól, hogy áll a vizben és szétrohadjon az alapja!!