a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Két angol lovagot láttam, színpadon, Pesten

2017. május 04. - roska

bnr01.jpg

Oké, nem élőben, nyilván, hanem az Uránia Nemzeti Filmszínház színház-közvetítés sorozatának legutóbbi tagjaként. Ez a sorozat pedig jelenleg az egyik legklasszabb program Pesten, sokan viszont még csak nem is hallottak róla. (kép: mckellen.com)

Mindenki másban tudja igazán kiélni az időnként rátörő önsajnálatot, nálam ez a londoni színházak repertoárjának böngészésben manifesztálódik. Félreértés ne essék, imádok színházba járni Magyarországon is, de az, hogy az ember elmenjen Londonban színházba, és színpadon lássa Ralph Fiennes-t és Vanessa Redgrave-et a III. Richárdban, Stephen Dillane-t a Faith Healer-ben, Kenneth Branagh-t a Komédiásban, Jude Law-t a Megszállottságban, vagy még inkább, Sir Ian McKellen-t és Sir Patrick Stewart-ot egy Harold Pinter-darabban – hát, az mégiscsak valami egészen más, különleges, feledhetetlen élménynek tűnik. Mivel azonban Londonban teljesen más a színházi világ, és egy-egy darab – pont a világsztárok elfoglaltsága miatt – csak hetekig fut, marad a vágyakozás.

Illetve mégsem, köszönhetően a 2009-ben indult National Theatre Live programsorozatnak. A kezdeményezés – nevéből is adódóan – a Londoni Nemzeti Színháztól indult, de más angol színházak is részt vesznek a projektben, melynek célja, hogy világszínvonalú darabokat szállítson Nagy-Britannia- és világszerte a mozivásznakra. Indulása óta több mint 40 produkció jutott el ilyen módon 5,5 millió olyan emberhez, akiknek amúgy nem lett volna módja megtekinteni ezeket az előadásokat. A vetítések egyébként angol nyelven, magyar felirattal mennek az Urániában.

huffingtonpost.jpg

 kép: Huffington Post

És hogy milyen az élmény? A mediális megtévesztés félig-meddig működik. Nyilván senki nem fogja úgy érezni a vetítővásznat bámulva, hogy most színházban és nem moziban van, de ezt nem is lehet elvárni. Ugyanakkor az, hogy a vetítés az Uránia Filmszínház gyönyörű dísztermében zajlik, illetve, hogy a színdarabot magát élő közönség előtt veszik fel, nagyban hozzájárul a színházélmény kimaxolásához. Nem mondom, hogy teljesen olyan, mintha színházban lennénk, de mégis, az, hogy közösségben veszünk részt a vetítésen, sokkal többet ad annál, mintha otthon, laptopunk magányában néznénk meg ugyanezt.

Magának a színházi felvételnek egyébként előnyei is vannak, hiszen a váltakozó kameraállásnak köszönhetően mindig mindent a legjobb szemszögből látunk, ami nem lenne lehetséges, ha a 18. sor bal széléről, vagy a harmadik emeleti páholy utolsó sorából kéne végignézni a darabot. Ráadásul sok közelit kapunk a színészekről, ami egyrészt sokkal árnyaltabbá teszi a színészi játékot, másrészt pedig a csak közelikből jól látható mimika sokkal több humorforrást fed fel, így a mozis közönség sok mindenre jóval előbb tud reagálni, mint a színházban ülő nézők.
loveteather.jpg

kép: LOVE Theatre

Harold Pinter: Senkiföldje

Pár mondatban azért annak ellenére is megemlékeznék az előadásról, hogy jelen írás nem színdarabkritika. A Nobel-díjas Harold Pinter Senkiföldje (No Man’s Land) című darabját tavaly ősszel állították színpadra a londoni Wyndham’s Theatre-ben, Sean Mathias rendezésében. A kamaradráma főszerepében Sir Ian McKellen és Sir Patrick Stewart látható, mint Spooner és Hirst, a két hetvenes éveiben járó irodalmár, mellettük pedig a Trónok harcából is ismert Owen Teale és Damie Molony mellékszerepelnek. McKellen és Stewart korábban már a Broadway-en is játszották a darabot, ott Billy Crudup és Shuler Hensley volt a két mellékszereplő.

A darab sokáig rejtélyesnek tűnik, a szereplőknek (különösen Spooner-nek) be nem áll a szájuk, ötletesebbnél ötletesebb szófordulatokkal tarkítják mondandójukat, közben viszont nem is annyira egymással beszélnek, mint inkább elmonologizálnak egymás mellett. Ahogy a Guardian kritikusa fogalmazta meg anno, az a jó ebben a darabban, hogy sokféleképpen lehet értelmezni. Számomra például végig egyetlen dologról, a demenciáról szólt, tűpontosan bemutatva, hogyan esik a szellemi hanyatlással küzdő ember saját elméjének rabjává – erre utal a zseniális díszlet (ugyanis az egész darab egyetlen helyszínen, egy páncélterem szerű dolgozószobában játszódik), illetve ez a klasszikus, kvázi tételmondat is:

No. You are in no man's land. Which never moves, which never changes, which never grows older, but which remains forever, icy and silent.

Pinter 1974-ben írta a színdarabot, és akkoriban nem csak a témaválasztás számított rendhagyónak, hanem az is, ahogy bújtatottan, de mégis eltéveszthetetlenül beszél a homoszexualitásról. A színdarab után egyébként volt egy nagyjából 20 perces Q&A rész a szereplőkkel és a rendezőkkel (a nézők szünetben feltett kérdéseire válaszolnak a készítők), amit érdemes volt végigülni, mert egyrészt rengeteg érdekes információ hangzott el a darabbal kapcsolatosan, másrészt pedig olyan színházelméleti eszmefuttatásokat folytattak a művészek, hogy az önmagában is megállná a helyét pódiumbeszélgetésként.

 eveningstandard.jpg

kép: Evening Standard

Egy szó mint száz, érdemes elmenni az Urániában tartott színházi vetítésekre, mert olyasmit láthatunk, amit gyakorlatilag sehol máshol. És tudom, soknak tűnhet 3500 Forint egy jegyért, de gondoljunk arra, hogy egy ilyen színházjegy Londonban 50-100 Font (18-35 ezer Forint) között mozog, és akkor még ki is kell utazni valahogyan. Persze ezzel nem azt állítom, hogy ugyanaz az élmény lenne moziban megnézni egy felvett közvetítést, mint élőben látni színházban, mert nem az. De jelenleg ez a legközelebbi, amit Budapesten élve a londoni színházi életből kaphatunk, és mint ilyet, becsüljük meg, és használjuk ki!

 Íme, egy kis betekintő a darabba:

Plusz, itt egy kis ízelítő abból, miért olyan csúcs szuper ez a két lovag, Sir Patrick és Sir Ian, és kettejük világhírű brománca:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr8312469559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benyák Zoltán · https://www.facebook.com/Beny%C3%A1k-Zolt%C3%A1n-%C3%ADr%C3%B3-oldala-392693124194710/ 2017.05.04. 21:00:46

Ezek az öregek úgy játszanak, hogy valóban öröm nézni. Ian McKellen szerintem korunk egyik legjobbja.