a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc?

Folytatódik a körúti sörmustra – többszáz négyzeméter tömör sörgyönyör a Blahánál

2017. március 06. - vmono

viber_image6.jpg

 Kézműves és kisüzemi sörökben is otthon van már a nyolcadik kerület, erre egy újabb példa a néhány hete nyílt Rizmajer sörház a Blahán. Nincs olyan este, amikor sétálok hazafelé a munkából, hogy ne a nyitás óta töretlenül teltházas sörözőn akadna meg a szemem. Lassan elkényeztet a körút jobbnál jobb sörökkel, ezért gondoltam felfedezem magamnak ezt a helyet is, bár amilyen feltűnő, inkább ő fedezi fel magának az embereket, és szippantja tömegével magába körúti áldozatait, akár egy átlagos kedd este is.

Nem volt ez máshogy velünk sem, egy szerdai hosszú és fárasztó nap után éhesen és szomjasan, nagy reményekkel indultunk át a szomszédba egyet kóstolni. Belépve megdöbbentő volt, hogy amíg kívülről egy kicsi, hangulatos kis hellyel találkozik az ember tekintete, addig nem csak egy helyiségből áll a söröző, hanem plusz két emeletből, a hozzájuk vezető hatalmas csigalépcsőkből, és tágas terekből, szóval egyből meg is nyugodtunk, hogy ugyan miért nem találnánk így szabad helyet. Aztán persze rá kellett döbbennünk, hogy ennek ellenére is hatalmas a tömeg, és nagy küzdelmek árán sikerült csak találnunk egy szabad asztalkát a legfelső emeleten.

blog_cikkek.jpg

Ez jó jel – gondoltuk - , és már el is kezdtünk szemezgetni a változatos itallappal, végül egy konyakos meggyre és egy gyömbéres sörre esett a választás, ami kiváló döntésnek bizonyult. A hatalmas viber_image2.jpgsörkínálatban mindenki megtalálhatja azt, ami hozzá leginkább passzol, a Rizmajer Világostól kezdve a feketéig, valamint a kukoricasörökig. A különleges ízek mellett a szórakozásé is a szerep, hiszen ki ne akarna egy sörházban kedvére csapolni magának, amikor kiürül a pohara. A Rizmajer sörházban ez is lehetséges, mivel az emeleten a vendégeknek felszerelt sörcsap egy kártyával igénybe vehető. A helyben fogyasztható sörök mellett elvitelre is lehet rendelni, egyliteres kiszerelésben, nagyon baráti áron.  A kiszolgálás is rendkívül gyors, bár ehhez az is kell, hogy rengetegen álljanak a pultban. Bankkártyás fizetés egyelőre nem lehetséges.

A kiváló minőségi sörök mellett gondolnak az éhes hasakra is, bár az étel megrendelése már nagyobb fejtörést okozott, mivel nem volt nyilvánvaló, hogy a pultnál, vagy az ételkiadó résznél kell-e rendelni. Az ételkiadónál olvasható csak a kínálat, ami különböző hamburgerekből, kenyérlángosokból áll, de még bécsi szelet is kapható. Ki is próbáltuk a hamburgert és a sajtos-kolbászos kenyérlángost, amire nem is kellett sokat várni, azt leszámítva, hogy a felső emeleten hiába mondták be az elkészült ételeket a hangszórón keresztül, csak egy nagy morajlást lehetett hallani, majd újra dübörgött tovább a - szerintem a hely hangulatához abszolút nem illő - muzsika.

Azért csak kézhez kaptuk végül, bár ez nem töltött el akkora örömmel. A kenyérlángos egyszerűen annyira zsíros és olajos volt, hogy még egy edzett gyomrot is megviselt volna, ha nem csak a szélét rágja körbe, ellenkező esetben nem lett volna az a széntabletta mennyiség, ami a gyomorban bekövetkező háborút megfékezte volna. De arra természetesen kiváló, hogy gond esetén az elfogyasztott sörmennyiséget legyen mivel felszívni. A hamburger hasonlóan középszerű volt, egyetlen előnye a hatalmas - jóllakatós - buci, na meg az ára, hiszen mindössze egy ezresbe fájt.

blog_cikkek2.jpg

Természetesen ostobaság lenne egy sörházat az ételei alapján megítélni. Az tény, hogy az ötlet igazán jó és figyelmes, de a kivitelezésen még van mit csiszolni, hogy ezek a streetfood jellegű ételek megüssék - vagy legalább megközelítsék - a sörök minőségi szintjét, addig viszont kárpótolnak minket a finom frissítő ízek, a pénztárcabarát árak, és a jó hangulat. Sörözni még biztos visszatérünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr1512318249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása