a nyolcker tematikus blogja

Neked nyolc?

Neked nyolc, milyen hambit eszel?

2016. november 07. - Varga Mono

A streetfood- és hamburgerbiznisz csak úgy dübörög Budapesten, vonzza a külföldieket és itthoniakat egyaránt, akik valami gyorsra, de mégis ízletesre vágynak, viszont emellett a pénztárcájukat sem terhelnék meg nagyon. Hamburger témában már a nyolcadik kerület is régóta felvette a kesztyűt a versenytársakkal, ezért most teszteltünk is két helyet.

 

Black Cab vs Epic Burger? Ezek a nevek ismerősen csenghetnek, hiszen mindkét hely több mint egy éve várja a vendégeket már a nyolcadik kerületben. A Black Cab Burger kilencedik kerületi gyors és nagy sikere után megnyitotta újabb kapuit a Rákóczi úton, ahol sokkal több hely áll rendelkezésre, ami az éhes szájak ültetését illeti. Az Epic Burger szintén egy forgalmas helyet választott magának, hiszen a Corvin sétányon található, ami mostanában egyre nagyobb figyelmet is kap rohamos fejlődésének köszönhetően. Sok éhes ember egy jól megközelíthető, forgalmas helyen már akár fél siker is lehet, de persze nem csak ennek köszönhetik a nagy érdeklődést.

Mindkét burgerezőt egy hétköznap estén látogattuk meg, hogy lássuk, milyen gyors a kiszolgálás 0-02-05-b8b1293d1c8c58aceddb195c3d109ba3f850d180dabb435b79e08075c2a28c12_full.jpgakkor is, ha sokan vannak. A várakozási idő hasonló volt, körülbelül 15 perc, bár a Black Cab-nél kevesebben várakoztak előttünk. Ami a hangulatukat illeti, engem az Epic Burger világos, sárga színei, és barátságos fa bútorai jobban meggyőztek, de az is hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a kezdi kinőni, hiszen a szűk tér tele volt, amikor odaértünk. Kicsit tanakodtunk is a hidegben állva, hogy0-02-05-b081226b94976f27f96a705d1e14b925004373d3f047e036f844d2ca7b9eab0f_full.jpg lát-e valamelyikünk szabad helyet, vagy inkább majd elvisszük haza, de annál azért sokkal éhesebbek voltunk, így amikor megüresedett két szék a hosszú asztalnál, gyors lecsaptunk rá. Ilyen akadályba nem ütköztünk a Rákóczi úton, hiszen tágas és praktikus elrendezésének köszönhetően bőven tudtunk választani a szabad asztalok közül. Itt a fehér, fekete és piros színek dominálnak, a fali dekorációkkal londoni hangulatot tükrözve, nekem mégis valahogy olyan érzésem volt, hogy ezek a színek sokkal inkább emlékeztetnek a tipikus amerikai hamburgerezők világára, így volt bennem egy kis képzavar, de ezt sem mondanám igazán negatívumnak.

A kínálat mindkét helyen nagy és változatos, ár-érték arányban is szinte ugyanazon a szinten mozognak, 1000-1400 Forint körül, a hús méretétől és plusz feltétektől függően. Vannak specialitások, például az angolos Black Cab Burgerben a saját összeállításunk mellett a lazacburger, és a cabbie névre keresztelt hambi nyújt kulináris streetfood élményt az ínyenceknek, míg az Epic Burger csapatánál is a kész variációk 0-02-05-370057b9008b6f7af24cdffdf1956e6bb5c57a8cf6b6bf3b035ddb115231a4b3_full.jpgmellett saját igényeink szerint állíthatjuk össze a burgerünket.

A fekete taxisoknál egy dupla-marhahúsos hambit kóstoltunk aprított jégsalátával, paradicsommal, fehér hagymával, csemegeubival és jalapeno paprikával gazdagítva, na meg a szokásos ketchup-mustár kombóval. Az íze nagyon finom volt, de talán a hús nem volt annyival több, mint amennyit a0-02-05-2e9725ec126c0d50df87b1cd243b2cd3d8c2402ae192f85f389a804f28c2ea87_full.jpg 2 hús feltételez, így nem nevezném duplának.

Ízvilágban az Epic burgere is meggyőző volt, ott a Chili burgert kóstoltuk, amiben szintén marhahúspogácsa volt, mellette chili szósz, jalapeno paprika és pepperjack sajt. Az ételek ízében mindkét hely elnyerte a tetszésünket, de talán látvány és hangulat terén az Epic Burger javára dől a mérleg. Amit még fontos kiemelni, hogy mindkét helynek megvannak a maga kis extrái, amik miatt szerethetővé válnak. A Black Cab Burger a hamburgerek mellett igyekszik sokszínűvé varázsolni az étlapját is salátákkal, grillkolbászokkal és különleges angol italokkal. Mindezek mellett pedig ügyel a környezettudatosságra, vendégeit ösztönözve a szelektív hulladékgyűjtésre. Az Epic Burger igyekszik figyelembe venni a különböző intoleranciákkal küzdő, de éhes vendégek igényeit is glutén-és laktózmentes termékekkel,  vega burgerekkel.

Hogy kinek melyik nyeri el inkább a tetszését, azt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy érdemes mindkét helyet kipróbálni, ha egy a maga kategóriájában ízletes és finom hamburgerre vágyunk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://nekednyolc.blog.hu/api/trackback/id/tr911932753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.