A tavalyi sikere után másodszor is megrendezte halloweeni estjét az ELTE Füvészkertje október 28-án, kicsivel az ünnep valódi napja előtt. A célközönséget egyértelműen a kisgyerekes családok alkották, így az ijesztgetés mellett az ismeretterjesztés és a kézműves foglalkozás is részét képezte a programoknak.

Este nyolc körül érkeztem meg a Füvészkerthez, koromsötétben, szóval a hangulat alapból adott volt. Ehhez jött hozzá, hogy nagyon ötletesen világító töklámpásokkal díszítették fel a fő sétányokat, így az is könnyen odatalálhatott a helyszínekhez, aki még életében nem járt a Füvészkertben.

Bár eléggé szétszóródtak a látogatók a kertben, azért tudni lehetett, hogy sokan vannak: lépten-nyomon kiscsaládokba ütköztem, és mindenütt hallatszódott a gyerekek játékos kiabálása. Az, hogy az egész gyerekeknek szól teljesen egyértelmű volt a dekorációkból is, amit feltételezhetően, egytől-egyig gyerekek készítettek, és így inkább voltak ügyetlenségükben aranyosak, mint ijesztőek. Ilyen szempontból a töklámpások más kasztba tartoztak, mert azok között akadt néhány remekmű is.

Első utam az ázsiai kertbe vitt, ahol ugyan semmilyen program nem volt, a tíz év körüli gyerekeket ez azonban a legkevésbé sem zavarta, feltalálták magukat. Zseblámpával fogócskáztak a töksötétben, ami egész félelmetes volt, amennyiben végig attól rettegtem, a vehemens rohangálás közben nehogy belelökjenek a kerti tóba. Egy két kislányunokáját kísérő nagymamától megkérdeztem, hogy melyik program a legjobb, mire a kislányok rögtön rávágták, hogy a pókocska-keresés, bármi legyen is az.

Így hát az üvegházak felé vettem az irányt, amik marha jól néztek ki kivilágítva a sötétben. Itt megtudtam, hogy a pókocska-keresés nem más, mint egy rövid, párkérdéses kvíz, aminek a válaszait úgy lehet megtudni, hogy a gyerekek végigmennek az üvegházakban, ahol megkeresik és elolvassák a pókocska-jellel ellátott infótáblákat. Aki ügyes, és jól válaszol, az mini kaktuszt kap ajándékba. A bemutatóházban ezen kívül volt még jóslás és kézműves foglalkozás a gyerekeknek, meg lehetett nézni a (plüss)pókok vándorlását, ami az üvegházi környezetben kifejezetten Harry Potteres volt, valamint át lehetett menni az ijesztgetés céljából kialakított Sikolyok útján.

Miután ez utóbbit is túléltem, átindultam a Pálmaházba, útközben megnézve a Nemecsek homokszobrot, amivel kapcsolatban nem tudtam eldönteni, hogy csak nagyon sötét van, vagy kicsit leamortizálódott azóta, hogy átadták. Nekem rögtön a Pálmaház vált a kedvenc helyszínemmé, itt ugyanis tea-, sütőtök- és mézkóstolás volt a program. A teás pult előtti hosszas dilemmázás és némi sorfeltartás után az Álomhozó Harry Potter-tea mellett döntöttem, ami alma- és sütőtöktea kifejezetten kellemes keveréke volt.

A mézkóstoláshoz háztartási kekszet adtak, fejenként egyet, a leleményesebb gyerekeket azonban ez nem állította meg abban, hogy az összes ízt végigkóstolják, egyszerűen csak lenyalogatták a mézet a kekszről, így újrahasznosítva azt. Ehhez én sajnálatos módon túlkorosnak éreztem magam, így inkább rástartoltam a bodzamézre, ami viszont telitalálatnak bizonyult, olyannyira, hogy vettem is egy üveggel otthonra.

Az ijesztgetős vezetésről sajnos lekéstem, így elővigyázatosságból az utolsó programpontot jelentő tüzes kardforgatásra jó tíz perccel előbb odamentem. Egy nagydarab, testszínű izompólót viselő férfi volt a delikvens, aki először egy tüzes lánccal ugráló kötelezett, majd egy égő karddal parádézott. A záróműsorra egész szép tömeg gyűlt össze, a kicsik pedig nagyon élvezték a tüzes mutatványokat. Úgyhogy amikor a tűzművész megkérdezte, ki akarja kipróbálni, amit ő csinált, a gyerektömeg egy pillanat alatt, méhkas-szerűen felrobbant, és mindenki tülekedve próbált a sor elejére kerülni, a jelmezbe öltözött szervezők azonban pillanatok alatt úrrá lettek a helyzeten. Így minden rendben zajlott, minden gyerkőc sorra került, és a szülők is elégedetten távozhattak, hogy nem azt kell hallgatniuk hazáig, hogy deénmégnemjutottamsorra.